Hirdetés

Pénzbírságra ítélte a Nemzetközi Törvényszék a volt szóvivőt bizalmas információk kiadásáért

Hétezer eurós pénzbírságra ítélte a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék Florence Hartmann volt szóvivőt bizalmas információk kiszivárogtatásáért.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 14., 13:262009. szeptember 14., 13:26

A hétfői hágai ítélet szerint Hartmann tudatosan sértette meg a testület szabályzatát, emellett a büntetéssel a törvényszék elrettentő példát is kíván állítani. A korábbi újságíró Hartmann 2000 és 2006 között dolgozott Carla Del Ponte akkori főügyész szóvivőjeként. Távozása után könyvet írt, és több cikket publikált a törvényszék munkájáról. Ezekben tett közzé néhány olyan információt, amelyet csupán belső tájékoztatásra szántak.

Sajtóértesülések szerint olyan feljegyzésekről van szó, amelyek a délszláv háborús időkben tartott belgrádi legfőbb védelmi tanácsi üléseken készültek, de máig titkosan kezelendők. A dokumentumok Slobodan Milosevic egykori jugoszláv államfő perében kerültek szóba.

Hartmann védői a per során azzal érveltek, hogy más újságírók már a volt szóvivő előtt hozzáfértek az anyaghoz, és bírák is hoztak belőle nyilvánosságra részleteket ítéletek felolvasásakor. Ezt az érvet a bírák most elutasították, és leszögezték, hogy egy információ mindaddig bizalmas marad, amíg a testület kimondottan másképp nem dönt. Elismerték ugyanakkor, és enyhítő körülményként figyelembe is vették, hogy néhány részlet már valóban előzőleg nyilvánosságra került.

A törvényszék értésre adta: azért is fontosnak tartja a bizalmas információk titokban tartását, hogy ne könnyítsék a még folyó háborús bűnperek vádlottjainak dolgát. Az ítélet indoklása szerint az ilyen információk kiszivárogtatása visszatarthat egyes kormányokat attól, hogy együttműködjenek a törvényszékkel.

Egyes elemzők úgy vélik, hogy a most szóban forgó feljegyzések adalékot jelenthettek Bosznia-Hercegovinának azokhoz a beadványokhoz, amelyekben népirtásért igyekezett beperelni Szerbiát.

Hartmann akár hét év börtönre és 100 ezer euró pénzbüntetés is ítélhető lett volna. Korábban hozott hasonló ítéletek is beérték azonban néhány ezer eurós pénzbírsággal.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés