2008. július 01., 00:002008. július 01., 00:00
Az Országgyűlés elnöke elmondta: a parlamenten belül 2002 óta működik a Kárpát-medencei magyar képviselők fóruma, e testületnek oktatási, gazdasági, kulturális és alkotmányjogi albizottsága tevékenykedik. A fórum szeptemberben tárgyal a pénzek felhasználásának az infrastruktúrára vonatkozó programjáról – tette hozzá. Szükség van egy közös, mindannyiunk számára elfogadott, hosszú távú nemzetpolitikai stratégiára – hangsúlyozta Szili Katalin. Mint mondta, ehhez együttműködésre van szükség, erre a parlament fóruma készen áll. Gyenesei István önkormányzati miniszter kifejtette: semmiféle olyan reform nem lehet kívánatos, amely akárcsak rövid távon is sérti a települések vagy az állampolgárok érdekeit. A miniszter leszögezte: nem fogadható el az az álláspont, amely szerint kevesebb önkormányzatra lenne szükség, az ugyanis alapjaiban sértené a települési autonomitást, az önrendelkezés jogát. Vagyis: „el a kezekkel az önkormányzatoktól!” – szögezte le.
A tanácskozáson felolvasták György Ervin, Kovászna megye prefektusának üzenetét, őt – mint közölték – a román hatóságok nem engedték el a világkonferenciára, hogy elmondhassa a Kisebbségi érdekérvényesítés keretei Romániában címmel tervezett beszédét. A Krónika kérdésére György Ervin tegnap elmondta: azért nem vett részt a rendezvényen, mert kormánytisztviselőként nem volt rá felhatalmazása, hogy ilyen jellegű megmozduláson szólaljon fel.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke átnyújtotta a kiemelkedő polgármesteri tevékenység elismeréseként odaítélt aranygyűrűket. Az idén Sóvágó László (Hajdúszoboszló), Szalai János (Csősz), Vitályos Barna (Hegyközcsatár, Románia) és Hajdu László (Budapest, XV. kerület) polgármester vehette át a kitüntetést. A kétnapos világtalálkozó a részt vevő polgármesterek közös zárónyilatkozatának elfogadásával fejeződött be. A dokumentumban egyebek mellett megállapítják: az önkormányzatok pozíciója romlott, a támogatások reálértéke csökkent, az intézmények üzemeltetési költsége az emelkedő energiaárak miatt elviselhetetlen terhet jelent. Mindez közrejátszik abban, hogy a települések több mint egyharmada jogosult az önhibájukon kívül hátrányos helyzetűeknek szánt támogatásra. A zárónyilatkozat kitér arra is, hogy az önkormányzatok kötelező feladatának ellátásához az állam sok esetben nem bocsátotta rendelkezésre a szükséges eszközöket, s ezek privát kézbe kerülése veszélyezteti a kötelező feladatok ellátását. Ezen belül az ivóvízellátáshoz szükséges eszközök és szervezetek tulajdonát stratégiai kérdésnek nevezik. A zárónyilatkozat szerint a határon túli kapcsolatok gyengültek, megosztottság érzékelhető, holott az összmagyar politika hosszú távon csak akkor válhat eredményessé, ha magyar egységen alapul.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.