Hirdetés

Párton kívül is keresik Gyurcsány utódját

Az MSZP-frakció mandátumot adott a párt tárgyalódelegációjának ahhoz, hogy a lehetséges miniszterelnök-jelöltet ne feltétlenül a párt, illetve a frakció soraiban keresse – mondta Lendvai Ildikó tegnap a képviselőcsoport ülése után annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a párt szombati kongresszusán bejelentette, két héten belül távozik tisztségéből, és az új kormányfő kijelölésével a párt választmányát bízza meg. A frakció mandátumot adott olyan tárgyalások folytatására is, amelynek célja egy válságkezelő, minél szélesebb támogatással bíró nemzeti kormány alakítása – közölte a frakcióvezető.

Hírösszefoglaló

2009. március 24., 09:092009. március 24., 09:09

Lendvai Ildikó elmondta: a frakció azt is támogatta, hogy nem kell a hagyományos koalíciókötési formában gondolkodni, olyan kormányt szeretnének, amely a társadalom többsége mellett a parlament többségének támogatását is bírja. A politikus közölte: nem lépnek koalícióra az SZDSZ-szel, csupán a parlamenti többséget biztosítják a kormány számára.

Az MSZP meggyőződése szerint az előrehozott választásig eltelő hónapok most drámai gazdasági és társadalmi konzekvenciákkal járnának, ezért nem ezt az utat választjuk – hangoztatta. Gyurcsány Ferenc szerint széles körű szakmai-politikai összefogásra van szükség, mert a következő két-három évben olyan változásokat kell véghezvinni, amelyek valamennyi családtól áldozatot követelnek.

A kormányfő parlamenti beszédében is megismételte, hogy az MSZP tárgyalást kezdeményez az SZDSZ-szel, a Fidesz–KDNP-vel és MDF-fel, hogy alakuljon egy nyitott, nemzeti kormány, új kormányfővel, új miniszterekkel. Hozzátette: tegnaphoz két hétre benyújtják a konstruktív bizalmatlansági indítványt, és április 14-én szavazhatnak az új kormányfőről. „Ha én vagyok az akadálya az összefogásnak, akkor ezt most meg kívánom szüntetni” – szögezte le Gyurcsány Ferenc.

A Fidesz nem tárgyal

A Fidesz ugyanakkor kitart korábbi álláspontja mellett, és annak ellenére, hogy a parlament feloszlatására vonatkozó indítványát az MSZP–SZDSZ-többség elutasította – Fodor Gábor SZDSZ-elnök közölte, pártja jelenleg nem, esetleg csak két hét múlva, az új kormányfőről szóló egyeztetések kudarca esetén tudja támogatni az előrehozott választások kiírását –, a párt vezetői nem kívánnak tárgyalásokba bocsátkozni az új kormányfőről.

Orbán Viktor szerint egyetlen megoldás létezik a jelenlegi helyzetben, vissza kell adni a választópolgároknak a döntés jogát, minden más forgatókönyv komoly kockázattal és gazdasági veszteséggel jár. „Egyetlen megoldás van, minden más csak agónia, vergődés és nagyon komoly kockázatokkal és gazdasági veszteséggel járó elhibázott, sem emberileg, sem politikailag nem vállalható forgatókönyv a Fidesz számára” – jelentette ki a Fidesz elnöke. Orbán Viktor azt mondta: a jelenlegi helyzetben semmilyen más megoldás nincs, csak az, hogy a döntés jogát visszaadják annak, akit illet, a választópolgároknak, a magyar népnek. Arra a kérdésre, hogy miként reagálnak az MSZP tárgyalási meghívására, Orbán Viktor azt mondta: „bukott párt nem alakíthat kormányt”.

Szerinte a szocialista párt és annak vezetői a kormányzás felelősségteljes és nehéz terheinek súlya alatt összeroppantak. Leszögezte: egy országot nem lehet bukott párt irányítására bízni, bukott párt nem delegálhat kormánytagokat, nem adhat miniszterelnököt, csak az emberek rovására, kárára, illetve akarata ellenére. „Ezt kéne belátni, ez a demokrácia alaptörvénye, vissza kellene térni a rendszerváltáskori, 20 évvel ezelőtti nagyon világos és egyszerű elvekhez” – hangsúlyozta. Arra a kérdésre, hogy akkor sem változtatnának-e álláspontjukon, ha egy megalakuló nemzeti kormányban esetleg jobboldali politikusok is szerepet kapnának, a Fidesz elnöke úgy vélte: ez nem változtat a lényegen.

Surányi vagy Glatz?

Az MSZP egyelőre nem beszél konkrétumokról. „A kormányfő személyéről és az általa megvalósítandó programról egyszerre kell beszélni” – mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke. Burány Sándor szerint folytatni kell a miniszterelnök-jelölt személyéről szóló tárgyalásokat, de dolgozni kell azokon az intézkedéseken, terveken is, amelyek a válság kezeléséhez szükségesek. Hozzátette: a javaslatokon jelenleg is dolgoznak, s mihelyt megvan a kormányfőjelölt, be fog kapcsolódni ebbe a munkába, ő fogja vezetni azokat. Budapesti sajtóértesülések szerint azért már hangzottak el javaslatok. Surányi György volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus neve is felmerült az MSZP elnökségi ülésén – írta a Népszabadság.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügyi európai biztost is meg kellene kérdezni. A szocialisták olyan pénzügyi szakemberben gondolkodnak, aki a nemzetközi gazdaságban ismert, és akinek tevékenysége hiteles lenne a piaci szereplők számára, másfelől olyan karaktert keresnek, aki képes megjeleníteni, biztosítani és fenntartani a nemzeti egységet. Ilyen lenne Glatz – olvasható a Népszabadságban. Az atv.hu szerint Surányi ragaszkodna ahhoz, hogy az új kormány kulcspozícióit, azaz a pénzügyminiszteri és a gazdasági miniszteri posztot az általa alkalmasnak vélt személyekkel tölthesse be.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés