2008. április 15., 00:002008. április 15., 00:00
Grizlov elmondta, hogy ehhez módosítani kell az alapszabályt – külön kell választani a pártelnök és a párt vezetõ testülete elnökének tisztségét, hogy a módosítást keddre bejegyezze az igazságügyi minisztérium. A terv szerint Putyin lesz a párt elnöke, Grizlov pedig továbbra is a párt legfelsõbb tanácsának elnöke marad. A kongresszus fõ témája a 2020-ig szóló putyini gazdasági terv gyakorlati megvalósításának kidolgozása, de a legnagyobb érdeklõdés éppen azt elõzi meg, lesz-e, s ha igen, milyen változás lesz a hatalom pártjának nevezett szervezet és Putyin viszonyában: belép-e a távozó elnök s majdani miniszterelnök a párt mintegy kétmillió tagjának soraiba, s vállalja-e a felajánlott tisztséget. Putyint már sokszor hívták a pártba, többek között annak kapcsán is, hogy õ vezette a párt listáját a tavaly decemberi törvényhozási választáson. Akkoriban egy építõmunkásokkal tartott találkozón elmondta: az Egységes Oroszország messze nem ideális párt, de nincs jobb. Mindazonáltal a Putyin pártelnökségére vonatkozó tervet sokan bírálták az utóbbi napokban, ugyanis ez alapjaiban rendítené meg az orosz hatalmi struktúrát. Oroszország elnöki köztársaság, s különösen Putyin nyolc éve alatt a hatalom szinte teljes egészében az elnök kezében összpontosult. Az államfõ Dmitrij Medvegyev lesz, és Putyin minden jel szerint a kormányfõi bársonyszéket foglalja el. Egészen más a helyzet azonban, ha a kormányfõ egyben a legerõsebb párt vezetõje. Grizlov végül azt javasolta, hogy Putyin párttagság nélkül legyen a párt vezetõje.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.