2008. július 15., 00:002008. július 15., 00:00
Mint kiderült, a mintegy tíz-tizenkét fõbõl álló csoport, akik a III. MÖM-táborban vettek részt, az éjszakai esztergomi rendezvény befejezése után gyalog átkeltek a Mária-Valéria hídon, és „csendháborító magatartást tanúsítottak” Párkányban, ahol lakossági bejelentés szerint „trianonoztak”, majd náci karlendítések kíséretében fasiszta jelszavakat is kiabáltak.
A tíz-tizenkét fõbõl álló csoporthoz néhány magyar nemzetiségû szlovákiai fiatal is tartozott. A forrás szerint a gyanúsítottakat a rendõrség õrizetbe vette. Közülük vasárnap este tízen fogdában voltak, még folyt a kihallgatásuk. Nem sokkal késõbb mindnyájukat elengedték, és közölték velük, hogy a továbbiakban szabadlábon védekezhetnek. Csendháborítás, önkényuralmi jelszavak és fasiszta eszmék terjesztése miatt helyezte õket vád alá a szlovák rendõrség.
A vád alá helyezettek közül ketten lányok, ketten pedig fiatalkorúak: 15 és 17 évesek. A csoport néhány tagja állítólag nem titkolja, hogy szélsõséges eszmékkel rokonszenvezik. Két héttel korábban a szlovák rendõrség önkényuralmi jelvények használata miatt Révkomáromban vett õrizetbe kilenc magyar és néhány szlovákiai magyar fiatalt, akik a városban – a Vág és a Duna torkolatánál –, egy erdõs réten táboroztak, és önkényuralmi jelvényeket találtak náluk. Kihallgatásuk után vád alá helyezték õket, és szabadlábon védekezhetnek.
MTI
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.