Hirdetés

Oroszországban a kormány korlátozhatja az élelmiszerárakat

Oroszországban egyes élelmiszerek olyan mértékben drágulnak, hogy ez lehetővé teszi a kormánynak az árak korlátozását. Az intézkedés ellen azonban számos érv szól, ezért a kormány várakozó álláspontra helyezkedett - jelentette a Vedomosztyi című lap hétfőn.

2010. augusztus 31., 13:512010. augusztus 31., 13:51

Első sorban a hajdinakása, a liszt, a búza és a só árának emelkedése érte el, illetve lépte túl 30 nap alatt a 30 százalékot, s az idén elfogadott kereskedelmi törvény értelmében ez lehetővé teszi a kormánynak, hogy maximálja az árakat.

A gazdasági és fejlesztési minisztérium Vedomosztyihoz eljutott jelentése szerint a drágulás bizonyos cikkeknél szinte minden régióban eléri a beavatkozáshoz megszabott határt, de a főhatóság szerint meg kell várni a Roszsztat statisztikai hivatal augusztusi inflációs jelentését. 

A legnagyobb mértékben az Oroszországban népszerű köretnek fogyasztott hajdinakása ára ment fel szinte mindenütt, a Volgográdi területen egyenesen 84,1 százalékkal, év eleje óta 204,3 százalékkal. Másutt a liszt, egyes területeken a káposzta és Csecsenföldön a só ára emelkedett 30 nap alatt több mint 30 százalékkal.

A minisztérium egyelőre nem javasolta az árak maximálását, s ezt azzal indokolja, hogy alaposan elemezni kell az okokat.  A Vologdai területen például azért drágult a liszt, a Volgográdin pedig a hajdinakása, mert eredetileg nagyon alacsony volt az áruk, és még most is kevesebbe kerülnek, mint másutt. 

Ha pedig az áremelkedést objektív okok idézik elő, akkor az esetleges korlátozás nem az árakat veri le, hanem eltünteti a polcokról az adott terméket. 

Szakértők szerint az áremelkedés mögött főleg a felvásárló kereskedők állnak, és az illetékesek igyekeznek  meggyőzni őket, hogy ha túl magas áron adják termékeiket, csökken majd a forgalom. Általános az egyetértés abban, hogy a hajdinakása drágulását spekuláció okozza, mert kevés van belőle, de az idei termést csak szeptember elején takarítják be.

A lap tudósítójának a Spar  áruházlánc oroszországi vezetője elmondta: hogy a kiskereskedelmi cégek árrése minimális, s ha a maximált ár elmarad a beszerzési ártól, elraktározzák a cikket, vagyis nem lesz a boltokban kapható. A hiány azonban a szürke piacot virágoztatja csak fel. Mások ehhez hozzátették: a kereskedőknek az is megoldás, ha a maximált árú terméken elszenvedett veszteséget más cikkek árának emelésével kompenzálják.

A vonatkozó törvény 24 olyan, szociális szempontból jelentős terméket sorol fel, amelynek a kormány maximált árat szabhat, amennyiben az adott termék 30 nap alatt több mint 30 százalékkal emelkedett. Szerepel a listán, egyebek között, a hús, a hal, a baromfi, a vaj és a növényi olaj, a cukor, a kenyér, a tojás és a só, valamint a kenyér.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés