
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
Fotó: Facebook
Oroszország november 1-jétől felfüggeszti a NATO mellett működő képviseletének tevékenységét – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2021. október 18., 16:262021. október 18., 16:26
Oroszország emellett felfüggeszti a NATO moszkvai katonai missziójának, valamint az észak-atlanti szövetségnek a belga nagykövetségen működő tájékoztatási irodája tevékenységét is.
Az indoklás szerint Moszkva válaszlépéseket hozott arra reagálva, hogy a szövetség október 6-án közölte:
„A NATO céltudatos lépéseinek következtében gyakorlatilag nincsenek meg a megfelelő feltételek az elemi diplomáciai tevékenységhez, és a NATO lépéseire válaszul felfüggesztjük állandó NATO-képviseletünk munkáját, beleértve a katonai főképviselőnkét is, valószínűleg november 1-jétől, de ez talán eltart még néhány napig” – mondta Lavrov.
Közölte, hogy az orosz intézkedésekről a NATO Nemzetközi Titkársága már értesítést kapott. Elmondta, hogy a NATO-nak az Oroszországgal történő kapcsolattartáshoz a belgiumi orosz nagykövetséghez kell fordulnia.
– mondta Lavrov.
Vasárnap vált ismertté, hogy Lloyd Austin, az Egyesült Államok Tbiliszibe és Kijevbe készülő vezetője látogatása során bejelenteni szándékozik, hogy a NATO kapui nyitva állnak Grúzia és Ukrajna előtt.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a France 5 tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán NATO-tagság „a legrosszabb forgatókönyvet” és az orosz nemzetbiztonság „vörös vonalainak” átlépését is jelentené. Peszkov arra figyelmeztetett, hogy „ez az a forgatókönyv, amely aktív intézkedésekre kényszerítheti Oroszországot saját biztonságának szavatolása érdekében”.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
1 hozzászólás