
Orbán Viktor szerint a cél az, hogy most, amikor minden más ország megszorít, Magyarország ne csak védekezzen, hanem fejlődni, növekedni is tudjon
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Most ősszel felkészültebbek vagyunk a koronavírus-járvány elleni védekezésben, mint tavasszal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján, napirend előtt, hangsúlyozva: tavasszal a járvány első hullámát sikeresen kivédték a magyar emberekkel összefogva, és „együtt újra sikerülni fog”.
2020. szeptember 21., 17:492020. szeptember 21., 17:49
2020. szeptember 21., 18:032020. szeptember 21., 18:03
„Nehéz időszakon vagyunk túl, és nehéz időszak előtt állunk” – mondta a koronavírus-járványról a kormányfő, jelezve, itt a vírus második hulláma. A nemzetközi adatokat ismertetve felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szempontból laboratóriumnak tekintett Ausztriában egy nap alatt 35 százalékkal emelkedett a kórházi ellátásra szorulók száma. Ám szerinte most, 2020 őszén Magyarország felkészültebb, mint 2020 márciusában volt, aminek oka egyrészt, hogy az ország rendelkezik a tavaszi védekezés tapasztalataival, másrészt a nemzeti konzultációban az emberek egyértelmű üzenetet küldtek a kormánynak: Magyarországnak működnie kell.
Jelezte, hogy ez egy más taktika, mint tavasszal volt, más a haditerv is, a válasz is. „Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna” – jelentette ki a miniszterelnök. Ismertette a legutóbbi kormányzati döntéseket, így a beutazási korlátozások fenntartását, a széles körű maszkhasználat kötelező tételét – amellyel kapcsolatban jogszabály-módosítást kezdeményezett, hogy a ma 50 ezer forintos büntetési tétel emelhető legyen –, a kórházakban és idősotthonokban bevezetett látogatási tilalmat, a kötelező testhőmérséklet-mérést az iskolákban, a koronavírustesztek hatósági árassá tételét (a maximum ár 19 500 forint), az ingyenes influenzaoltást, valamint a szórakozó- és vendéglátóhelyek 23 órakor történő bezárását.
„Most valóban mindannyiunkon múlik, hogy a védekezés mennyire lesz sikeres” – hangoztatta, külön szólva a fiatalokhoz, akiket arra emlékeztetett, hogy ha nem tartják be a szabályokat, idős és beteg embereket sodorhatnak veszélybe. Matematikusokra, orvosokra hivatkozva Orbán Viktor azt közölte: a legrosszabb esetben 200 ezer ember egyidejű megfertőződésére lehet számítani Magyarországon, és ebben az esetben 16 ezer embernek lesz szüksége egyidejűleg kórházi ágyra, és 800 embernek lesz szüksége egy időben lélegeztetőgépre. Hozzátette ugyanakkor, ő a biztonság kedvéért ennek a kétszeresével számol, így a magyar egészségügynek ki kell bírnia, hogy ha egyszerre 400 ezren fertőződnek meg, ha 32 ezer ágyra van szükség, és ha nem 800, hanem ennek akár a többszöröse kell lélegeztetőkészülékből.
Tájékoztatása szerint a mai napon 66 ezer kórházi ágya van az országnak, és ha kell, további tábori kórházakat tudnak nyitni. A kidolgozott vezénylési terv lényege pedig, hogy ha egy kijelölt kórházban elfogy a kapacitás, egy következő lép be az ellátási körbe, ahová más intézményből irányítanak át egészségügyi dolgozókat.
Orbán Viktor az otthonok védelméről is szólt, közölve, hogy ennek érdekében döntöttek a hiteltörlesztési moratórium fél évvel történő meghosszabbításáról – 2021. július 1-jéig – a gyermeket nevelő családok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak körében. Hozzáfűzte: a moratórium segítségével 1,6 millió ember otthonát tudhatják biztonságban, és 2 ezer milliárd forint többletforrást hagytak vele a családoknál és a cégeknél. Úgy értékelt: nincs még egy nemzet, amely ilyen típusú és mértékű szolidaritásról tett volna tanúbizonyságot.
A befektetések támogatásáról Orbán Viktor azt mondta: a cél, hogy most, amikor minden más ország megszorít, Magyarország ne csak védekezzen, hanem fejlődni, növekedni is tudjon. Ezért indítottak egy munkahelyeket védő beruházásösztönző programot, amelynek keretét szinte rögtön az elején bővítették 50 milliárdról 170 milliárd forintra. Közölte, 904 beruházó jelentkezett azt vállalva, hogy a következő időszakban 424 milliárd forint értékű befektetést visz véghez, és ezzel megvédi 154 ezer magyar munkavállaló munkahelyét.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!