
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma.
2020. április 04., 21:022020. április 04., 21:02
2020. április 04., 21:032020. április 04., 21:03
A halottak száma csökkent az egy nappal ezelőtti 766-hoz képest. Az utóbbi egy héten az elhunytak száma most először maradt hétszáz alatt. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy március 26-án az egy nap alatt elhunytak száma megközelítette az ezret. A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 2886-tal emelkedett a szombati 2339-hez képest.
Négyezernél valamivel kevesebben vannak intenzív osztályon. Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke kiemelte, hogy a járvány olaszországi terjedése kezdetétől ez volt az első alkalom, hogy az intenzíven kezeltek száma csökkent, 74 beteggel. A gyógyultak száma elérte a 20 996-ot. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 124 ezret. Több mint 650 ezer vírustesztet végeztek.
Locatelli hozzátette, hogy a számok továbbra sem engedélyezik az óvintézkedések enyhítését. „Nem úsztunk meg még semmit, a mostani adatok az eddigi kijárási korlátozás eredményei, és továbbra is felelősségteljes magatartást kell követnünk” – hangoztatta az egészségügyi szakértő. Megjegyezte, az óvintézkedéseket megsértők a halottak emlékét sértik meg. A tájékoztatón elhangzott, hogy nyolcvanra emelkedett a járványban elhunyt olasz orvosok száma, tízezer felett van a megbetegedett egészségügyi dolgozóké. Az új koronavírus-fertőzésben életét veszítette a kormányfő Giuseppe Conte egyik személyi testőre is, 52 évesen.
Több mint másfél hónap bezártság után a rendkívüli jó időben egyre több embert látni az olasz utcákon. A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer személy ellen indult feljelentés, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az utóbbi két napban 15 ezren sértették meg a kijárási korlátozást. A gócpont Milánóban 38 százalékra emelkedett az otthonukat elhagyók száma. Nápoly sikátorai megteltek utcai árusokkal és vevőkkel. Emilia Romagna tartomány kormányzója rendelettel tiltotta be a szabadban sétálást és a kocogást a tavaszi szünet napjaiban.
A korlátozások fokozatos enyhítéséről majd a számok függvényében döntenek. A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint azonban a termelési ágazat jelentős nyomást gyakorol a római kormányra a minél gyorsabb újraindítás érdekében, attól tartva, hogy az olasz gazdaság „pótolhatatlan veszteséget” szenved az európai és nemzetközi versenytársakkal szemben.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!