
Fotó: Barbara di Palma/Twitter
Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból.
2021. május 24., 18:272021. május 24., 18:27
Olaszországban már egyetlen régió sem számít kiemelten vagy közepesen járványveszélyes térségnek. A színek szerinti beosztás tavaly november 4-i bevezetése óta ez az első alkalom, hogy az egész ország sárga színű lett, vörös és narancssárga zónák nélkül.
Az utóbbi hét hónapban most először csökkent 1500 alá a lélegeztetőgépre kapcsolt koronavírusos betegek száma, amely korábban megközelítette a négyezret. Kórházban jelenleg kevesebb mint 10 ezren vannak a korábbi több mint 30 ezerhez képest. Vasárnap 72 beteg hunyt el, ami a legalacsonyabb adat január elseje óta. A halottak száma 2020 február óta meghaladta a 125 ezret.
Június 7-én Abruzzo, Umbria, Veneto és Liguria is fehér színű térség lesz.
Az egészségügyi tárca adatai szerint 30,9 millió olasz kapta már meg az első oltást, közülük több mint 10 millióan második dózisban is részesültek.
A tartományok továbbra is önállóan szervezik a korosztályok szerinti oltást: a közép-olasz Lazióban kedden megkezdik a negyven és ötven év közöttiek regisztrációját, Umbriában a lakosoknak kevesebb mint negyven százaléka részesült eddig első dózisban.
A Corriere della Sera napilap felmérése szerint a hatvan év felettiek oltása még nem zárult le: a 7,4 millió 60 és 69 év közötti olasz 37 százaléka még nem kapott első dózist sem. Júliustól tervezik a 15 év alattiak oltásának elindítását.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!