2010. szeptember 02., 10:032010. szeptember 02., 10:03
„Bejelentem, hogy az amerikai harci küldetés Irakban véget ért. Az Iraki Szabadság Hadművelet befejeződött, és most már az iraki népé a fő felelősség az országa biztonságáért. Múlt februárban hirdettem meg azt a tervet, amelynek értelmében kihozzuk harcoló dandárjainkat Irakból, de megkétszerezzük az iraki biztonsági erők megerősítése érdekében tett erőfeszítéseinket” – mondta. Afganisztánnal kapcsolatban rámutatott, hogy ott az USA most korlátozott ideig tartó csapaterősítést hajt végre. Ám az amerikaiak az afgánok helyett sem végezhetik el azt, amit nekik kell megtenniük. Megerősítette, hogy júliusban megkezdődik az amerikai csapatok kivonása. Robert Gates amerikai védelmi miniszter tegnap Irakba látogatott, ahol megerősítette: az Egyesült Államok, miután befejezte katonai küldetését, már nem áll háborúban Irakban. Joe Biden alelnök közölte: a százezer harcoló katona kivonása után az iraki újjáépítés támogatására ott maradt 49 700 katona részvételével elkezdődött az Új Hajnal művelet.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.