2010. október 06., 09:372010. október 06., 09:37
A rendőrség szerint Marseille-ben és Avignonban egy iszlamista csoporttal kapcsolatban végzett nyomozás keretében a rendőrök kilenc, robbanószer-, illetve fegyverkereskedelemmel gyanúsítható személyt előállítottak, valamint fegyvereket foglaltak le. Három másik férfit azért vettek őrizetbe Marseille-ben és Bordeaux-ban, mert gyaníthatóan olyan szervezettel álltak kapcsolatban, amely hamis papírokat gyártott egykori afgán iszlamista harcosoknak.
A letartóztatások helyszínén több fegyvert és abba való töltényeket is lefoglaltak. Mindhárman kapcsolatban álltak egy francia állampolgárságú férfival, akit az olaszországi Nápolyban még szombaton azért tartóztattak le, mert robbanószerkezet összeállításához alkalmas eszközöket találtak nála. Az algériai származású 28 éves Ryad Hannouni Franciaországban élt, mielőtt abba a pakisztáni–afganisztáni övezetbe utazott, ahol dzsihádistajelölteket képeznek ki.
Az őrizetbe vételekre azután került sor, hogy az európai terrorizmusveszély miatti figyelmeztetések az elmúlt hetekben megsokszorozódtak, elsősorban Franciaországban. Brice Hortefeux francia belügyminiszter két héttel ezelőtt arra figyelmeztette a lakosságot: „valós” a merényletveszély az országban, míg a titkosszolgálatok vezetője „küszöbönálló merénylet” kockázatáról beszélt.
Az Európa elleni összehangolt terrortámadás lehetséges veszélyére való brit és amerikai figyelmeztetés rávilágít arra az egyre súlyosbodó és valós problémára, hogy növekszik azoknak a száma, akik Nyugatról – az al-Kaida terrorszervezet felhívására – útnak indulnak a szélsőséges iszlámizmus melegágyainak számító Afganisztánba, Pakisztánba, Szomáliába vagy Jemenbe, hogy ott megfelelő kiképzést kapjanak, és alkalmassá váljanak Nyugat-ellenes erőszakos cselekmények végrehajtására.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.