
Fotó: Facebook
Míg a bukaresti sajtó egy része időről időre vészjóslóan cikkez Magyarország „térnyeréséről” az erdélyi magyarok támogatásának apropóján, az visszhangtalanul maradt a román médiában, hogy a magyarországi románok az utóbbi években a korábbinál lényegesen nagyobb anyagi támogatást kaptak, kapnak a magyar költségvetésből anyanyelvi oktatásuk és vallásgyakorlásuk megerősítésére.
2021. szeptember 16., 15:102021. szeptember 16., 15:10
A gyulai Nicolae Bălcescu gimnázium, általános iskola és kollégium sportpályával, az elemi oktatási intézmény pedig új épülettel bővült az utóbbi hetekben.
Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke az iskolai év megnyitóján arról beszélt, hogy az elmúlt években az országos önkormányzat 1,5 milliárd forintnyi fejlesztési forrást kapott a budapesti kormánytól, amelyet az általuk fenntartásba vett oktatási intézmények fejlesztésére fordítottak. Kreszta Traján, az Országgyűlés román nemzetiségi szószólója elmondta,
Az utóbbi években nőtt a románul tanuló diákok száma Magyarországon.
Idén egyébként eddig több mint 660 millió forintot hagyott jóvá a magyar kormány a magyarországi román közösségek, egyházak, oktatási és kulturális intézmények fejlesztésére. A korábban jóváhagyott ötmillió forinton felül további tizenötmillióval támogatja például a kabinet a méhkeréki ortodox templom felújítását, de a körösszakáli, valamint a mezőpeterdi görögkeleti templomot is állami segítséggel újítják fel.
A kormány ösztöndíjjal segíti a nemzetiségi pedagógusjelölteket is. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára nemrég a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: nagyon megtisztelő lenne, ha lakosság- és felekezetarányosan az erdélyi magyarság olyan léptékű támogatást kapna Romániában, mint a román nemzetiség Magyarországon.
A 2011-es népszámláláson 35 ezren vallották magukat Magyarországon románnak.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!