Hirdetés

Novák Katalin: igazságos, és hosszú távon is fenntartható békemegállapodás kell

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fontos, hogy a béke felé vezető út egy igazságos, hosszú távon is fenntartható békemegállapodáson keresztül vezessen. Az M1-nek New Yorkban adott interjúban Novák Katalin államfő arról is beszélt, hogy az átlagosnál több erőfeszítést kell annak érdekében tenni, hogy egy valódi, reális képet mutassunk rólunk, magyarokról a nagyvilágnak.

Krónika

2023. május 20., 09:152023. május 20., 09:15

Novák Katalin szerint az ukrajnai háború mindent felülírt, teljesen új lapot nyitott a történelmünkben. Most már több mint egy év telt el azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát és még nem látni a konfliktus végét, kimenetelét, nem tudjuk mennyi életet követel még mindkét oldalon ez a kegyetlen háború – tette hozzá. Az államfő közölte, hogy a háborúval kapcsolatban jelentős elmozdulást lát a nemzetközi közhangulatban és a háborús felek részéről is, írja a Híradó.hu.

Novák Katalin erre példaként említette, hogy az Európa Tanács állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján, Reykjavíkban ott volt az ukrán miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij elnök online bejelentkezett a tanácskozáson. Hozzátette: mindketten beszéltek a béke szükségességéről, ami az ő elképzelésük szerinti béke. Ez arról szól, hogy az oroszokat ki kell szorítani az általuk elfoglalt területekről, de egyre többen fogalmazzák meg a béke fontosságát – fogalmazott Novák Katalin.

Hirdetés

„Miután elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, hogy Oroszország megtámadott egy szomszédos szuverén államot,

Idézet
nem zárulhat ez a háború azzal, hogy Oroszország egészében tudta teljesíteni a háborús célkitűzéseit”

– fogalmazott Novák Katalin hangsúlyozva: muszáj megüzenni, egyértelművé tenni Oroszországnak, hogy átlépték ezzel a Rubicont és így nem lehet rendezni a konfliktusokat a mai világunkban.

Novák Katalin jelezte: mind az ENSZ, mind az Európai Unió, minden nemzetközi szervezet, amelynek tagjai vagyunk, az Európa Tanácsot is beleértve békemisszióként jöttek létre a második világháború után azért, hogy még egyszer ne történhessen meg egy olyan világégés, amely az első és második világháborúban volt. Mint megjegyezte:

most itt vagyunk egy lehetséges világháború küszöbén.

A köztársasági elnök ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekben a szervezetekben kötelességünk a békéhez vezető utat közösen keresni.

Szavai szerint Ferenc pápa magyarországi látogatása is megerősítette abban, hogy vannak olyanok, akik a béke melletti kiállást sürgetik és a békéhez vezető utat igyekeznek megtalálni.

„Mi, magyarok is ilyenek vagyunk, és ennek megfelelően Magyarország vezetői (…) is keresik, keressük a békéhez vezető utat” – fogalmazott Novák Katalin, a békéhez vezető út megtalálásának fontoságát is hangsúlyozva.

A vezetők felelősségét kiemelve azt mondta: „Ha a háborús retorikát erősítjük, ha a háború táplálásához vezető lépéseket teszünk, akkor nagyon nehéz lesz megtalálni azt, hogyan jutunk el végül a békéhez.” Egyúttal kijelentette:

a háborút nem táplálnunk kell, hanem épp ellenkezőleg, csillapítanunk kell a feszültségeket, az indulatokat.

Novák Katalin szólt arról is: Magyarország független és szuverén ország, amely azonban szövetségi rendszer tagjaként működik. Magyarország a jövőre vonatkozó határozott elképzeléseiből is építkezik – mondta, hozzáfűzve, hogy talán ez tesz bennünket izgalmassá, érdekes tárgyalópartnerré sokak számára.

A magyar államfő felidézte: államelnökként azt vállalta, hogy „az ajtónyitogatásban szeretne segítségére lenni Magyarországnak”. Úgy vélte, bár Magyarországról sokan hallottak már, de valójában nem ismernek bennünket, és ezzel párhuzamosan olvassák azokat az elfogult tudósításokat, amelyek alakítják a rólunk kialakított képet. Ezért az átlagosnál több erőfeszítést kell annak érdekében tenni, hogy egy valódi, reális képet mutassunk rólunk, magyarokról. Én ezt teszem az elmúlt egy évben

– emelte ki a köztársasági elnök.

Novák Katalin elnökségének eddigi egy évéről felelevenítette, hogy minden szomszédos országban tett már látogatást, és az európai vezetők mindegyikét megismerte. A magyar–lengyel viszonyról azt mondta, kifejezetten jó a személyes viszonya mind a lengyel elnökkel, mind a lengyel miniszterelnökkel. Hozzátette ugyanakkor, hogy

nem felhőtlen és nem olyan könnyű most a magyar–lengyel viszony, mint amilyen a háború előtt vagy néhány évvel ezelőtt volt.

Ennek oka pedig szerinte az, hogy Lengyelország más helyzetben van a háború vonatkozásában, mint Magyarország. Novák Katalin úgy látja, hogy a magyar–lengyel barátságot kár és korai lenne temetni, vannak vitáik, de alapvetően jó a kapcsolat a két ország között.

A jövőre vonatkozó tervekről szólva ismertette: szeptemberben ismét megrendezik Magyarországon a demográfiai csúcsot, jövőre pedig szeretné vendégül látni a világ női államfőit Budapesten. Az államfő beszámolt arról is, hogy hamarosan Albániában tesz látogatást, amivel a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozását kívánja elősegíteni, valamint ellátogat Csíksomlyóra is.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés