2008. december 18., 09:452008. december 18., 09:45
A Nézőpont Intézet kutatása szerint a biztos szavazók körében a Fidesz továbbra is körülbelül kétszer akkora szavazótáborral rendelkezik, mint a szocialisták. A 2008-as év legnagyobb vesztesei a kis pártok – állapítják meg. Megújulási kísérleteik dacára támogatottságuk a parlamenti küszöb alatt van a biztos szavazók körében. A Századvég-Forsense december 2–12. között végzett, ezer ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatása szerint újra emelkedni kezdett a két nagy párt támogatottsága közötti különbség. Míg novemberben az MSZP és a Fidesz közötti különbség mérséklődött, decemberben megállt, sőt visszafordult a támogatottságbeli csökkenés. A Fidesz-szavazók aránya az összes megkérdezett körében ugyan nem változott (továbbra is 24 százalék), viszont az MSZP-é 4 százalékponttal csökkent, 14 százalékra. Az SZDSZ és az MDF táborának mérete 1-2 százalékpont körül mozog hónapok óta.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.