Hirdetés

Nő a határon túli magyarság támogatása

A jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forinttal több forrás jut majd a határon túli magyarság támogatására – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Mint kifejtette: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeteiben a tervek szerint összesen 12,4 milliárd forint jutna e területre a Szülőföld Alappal együtt.

MTI

2010. november 05., 08:502010. november 05., 08:50

Jelentősen bővülhet az oktatási-nevelési támogatás, a szórványoktatás és a csángómagyarok programjainak költségvetési tétele, amelyre 5,5 milliárd forintot fordít a 2011. évi költségvetés. A határon túli magyar felsőoktatásra az eddigi 1,3 milliárddal szemben 2,2 milliárd forint jutna. Ebből legnagyobb arányban a Sapientia EMTE részesedhet mintegy 2 milliárd forinttal.

Az intézmény nyolc év után juthat hozzá ahhoz a fejlesztési forráshoz, amely az akkreditált egyetem pozíciójának fenntartásához szükséges. Ebből a fejlesztésre szánt közel háromszázmillió forintból meghatározott összeget Kolozsváron központi épület létesítésére fordítanának, továbbá kollégium építését indítanák el Marosvásárhelyen, megvalósulhat a csíkszeredai campus modernizációja, és Nagyváradon, a Partiumi Keresztény  Egyetem infrastrukturális beruházása kezdődhet el.

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola kétszázmillió forintos költségvetési támogatást kapna ebből a forrásból, amely az idén ebben a fejezetben egyáltalán nem szerepelt. A biztos a felvidéki Selye János Egyetemről azt mondta, mivel állami egyetem, kap támogatást a szlovák államtól, Magyarországról eddig is és jövőben is pályázati úton számíthat segítségre. Ulicsák Szilárd új elemként kiemelte, hogy az oktatás-nevelési támogatás 22 ezer forintos éves összegét ezentúl a magyar óvodások is megkaphatnák majd.

Nemzetpolitikai tevékenység támogatására az eddigiekhez hasonlóan 2,2 milliárd forintot szánnak, ebbe beletartozik a kiemelt nemzeti jelentőségű intézmények támogatása, például az egyetemfenntartó intézmények, alapítványok vagy a kárpátaljai egyházi fenntartású intézmények segítése. Új programként indulnak a Határtalanul tanulmányi kirándulások, amelyre összesen 1200 millió forintot különítenének el a jövő évi büdzsében. Ebből háromszázmillió forint juthat a különböző pedagógiai tartalmak, segédanyagok kidolgozására az oktatási államtitkárság költségvetésében, és kilencszázmillió forint kifejezetten a határon túli magyar területekre szervezendő osztálykirándulások támogatására a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretei között.

A miniszteri biztos úgy számol, hogy ebből az összegből mintegy 30 ezer diák utazhat jövő évben állami támogatással külhoni kirándulásra. Ennek lebonyolítása az Apáczai Közalapítvány feladata lesz. Ha a rendszer normatívvá válik az százezer diák kiutazásának támogatását jelenti majd, aminek költsége meghaladja hárommilliárd forintot.

A Szülőföld Alap támogatási kerete 1,375 milliárd forint lesz, ez ugyan mintegy 225 millióval kevesebb, mint idén, de a különbséget a nagyobb pályázó intézmények célzott támogatásként megkapják majd – jelezte. A magyar–magyar kapcsolattartásra, a kárpátaljai vízumtámogatásra mintegy 260 millió forintot különítettek el. Ez szintén kevesebb, mint korábban, de ennek az az oka, hogy a vajdasági magyarok már nem tartoznak a vízumkötelezetti kategóriába. A biztos kiemelte: a jövő évi költségvetés már annak szellemében készül, hogy a támogatások átláthatók és feladatcentrikusak legyenek, és az eddigi párhuzamosságok megszűnjenek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés