Hirdetés

Nicușor Dan elmagyarázta, miért nem nyilvánosak Ukrajna támogatásának részletei

Nicușor Dan

Nicușor Dan Párizsban nyilatkozott a sajtó képviselőinek Ukrajna támogatásáról

Fotó: Presidency.ro

Románia Ukrajna biztonságával kapcsolatos kötelezettségvállalásait a parlament fogja jóváhagyni, hogy ezek ne puszta politikai szándéknyilatkozatok maradjanak – jelentette ki kedd este Nicușor Dan államfő.

Krónika

2026. január 07., 14:452026. január 07., 14:45

Nicușor Dan a tettre készek koalíciójának párizsi találkozója után nyilatkozott a sajtónak a román nagykövetségen. Kifejtette, hogy Románia álláspontja nem változott: nem küld csapatokat Ukrajnába, ugyanakkor logisztikai támogatást, katonai kiképzést – Romániában vagy más európai országokban – vállal, valamint közös fegyverkezési programokban vesz részt.

Elmondta, hogy katonai műveletekről lévén szó, Ukrajna támogatásának részleteit nem fogják nyilvánosságra hozni.

Idézet
Ezért nem voltak nyilvánosak Románia és más országok Ukrajnát támogató eddigi intézkedései sem”

– magyarázta az Agerpres szerint, hozzátéve, hogy a parlament elé csak általános jellegű vállalások kerülnek majd, például az ukrán katonák kiképzésére vonatkozóan, de létszámok, helyszínek vagy technikai részletek ismertetetése nélkül.

korábban írtuk

Katonákat küldenének Ukrajnába a britek és a franciák, Románia ebben nem vesz részt
Katonákat küldenének Ukrajnába a britek és a franciák, Románia ebben nem vesz részt

Szándéknyilatkozatot írt alá kedden a brit és a francia kormány arról, hogy az ukrajnai békemegállapodás elérése esetén közösen katonai alakulatokat telepítenek ukrán területen. Nicușor Dan államfő közölte, hogy Románia nem küld katonákat Ukrajnába.

Nicușor Dan megerősítette, hogy a tettre készek koalíciójának párizsi találkozóján két dokumentumot fogadtak el:

  • egy nyilvános politikai nyilatkozatot,
  • valamint egy nem nyilvános, katonai jellegű keretdokumentumot, amelyik tételesen rögzíti, hogy miként működnének Ukrajna biztonsági garanciái, hogyan oszlanának meg a feladatok a részt vevő országok között, és ki felel majd az egyes elemek koordinációjáért.

Hirdetés

Kiemelte, hogy az Egyesült Államok is része ezeknek a garanciáknak, ami szerinte a transzatlanti partnerség fennmaradását jelzi, ugyanakkor elrettentő üzenet Oroszországnak.

Mint ismeretes, az Emmanuel Macron francia elnök által összehívott párizsi találkozó célja az volt, hogy a Kijevet támogató országok kidolgozzák a biztonsági garanciák katonai válaszlépéseinek tervét egy esetleges újabb orosz támadás megállítására. A találkozón részt vett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.

korábban írtuk

Párizsban ragadt Nicușor Dan román elnök
Párizsban ragadt Nicușor Dan román elnök

Párizsban ragadt kedden este Nicușor Dan román államfő a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés