Hirdetés

Nemzetközi össztűz Iránra

A 27 EU-tagállam többsége tüntetőleg kivonult szerdán az iráni elnök beszéde alatt az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájáról. Mahmúd Ahmadinezsád ugyan nem kérdőjelezte meg a holokausztot vagy Izrael állam létét, de nemzetközi zsidó összeesküvésről és a palesztin néppel szembeni genocídiumról beszélt.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 25., 10:342009. szeptember 25., 10:34

Az egyes EU-országok delegációi egymás után hagyták el az üléstermet, tüntetőleg távozott néhány karibi ország küldöttsége, és üresen maradtak az Egyesült Államok, Kanada és Izrael képviselőinek helyei is. Ahmadinezsád egyébként hosszú „vádbeszédet” mondott, bírálva a világ jelenlegi állapotát, s bár burkolt szavakkal, de újból elővette a „zsidó összeesküvésről” szóló téziseket.

„Immár elfogadhatatlan, hogy fejlett hálózatainak köszönhetően a világ nagy részén egy kisebbség uralja a politikát, a gazdaságot és a kultúrát. S hogy a rabszolgaság egy új formáját teremtse meg, s kárt okozzon más nemzetek hírnevének, csak azért, hogy elérje rasszista céljait” – szögezte le az iráni elnök.

Ahmadinezsád emellett – az Egyesült Államokra, s az amerikaiak iraki, illetve afganisztáni beavatkozására utalva – közölte: „elfogadhatatlan, hogy csapatokat küldjenek több ezer kilométerre, hogy ott háborút vívjanak, vért ontsanak, terrort és megfélemlítést terjesszenek.” Nicolas Sarkozy francia államfő korábban óva intette Iránt vitatott atomprogramjának folytatásától, amivel szerinte Teherán tragikus hibát követne el.

Néhány órával korábban az ENSZ-közgyűlésben Barack Obama amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy Irán és Észak-Korea „veszélyes lejtőn” indítják el a világot nukleáris tevékenységükkel. A szintén New Yorkban megtartott orosz–amerikai csúcson Dmitrij Medvegyev orosz államfő is elismerte, hogy elkerülhetetlenek lehetnek az Irán elleni szankciók, ha a teheráni vezetés továbbra is folytatja atomprogramját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés