2009. január 29., 09:392009. január 29., 09:39
„Nyilvános bocsánatkérés, és ennek az intézkedésnek a visszavonása nélkül nagyon nehéz lesz folytatni a párbeszédet” – idézett az izraeli újság a Nagyrabbinátus főigazgatójának, Oded Weinernek leveléből, amelyet Walter Kasper bíboroshoz, a Szentszék és a zsidóság kapcsolataiért felelős bizottság vezetőjéhez írt. Williamson püspök egy múlt heti televíziós interjúban azt mondta: a történelmi tények ellentmondanak a gázkamrák létezésének. Szerinte a nácik nem 6 millió zsidót gyilkoltak meg, hanem legfeljebb 200-300 ezret, de egyiküket sem gázkamrában.
A brit születésű Williamson egyike annak a négy tradicionalista püspöknek, a Szent X. Pius Testvériség alapítóinak, akiket a pápa több mint 20 év után múlt szombaton oldott fel a kiközösítés alól. A Nagyrabbinátus levelében tudatta azt is: nem vesz részt a zsidó-keresztény párbeszéd március elejére tervezett, következő fordulóján. Az olasz média szerint az a tény, hogy a levelet az izraeli sajtón keresztül a közvélemény előbb ismerhette meg, mint a Vatikán, csak tovább nehezíti a katolikus egyház és a rabbinátus kapcsolatait. XVI. Benedek pápa tegnapi általános audienciáján ismét nyomatékosan felemelte szavát a holokauszt tagadása ellen, egyúttal „teljes és megkérdőjelezhetetlen szolidaritásáról” biztosította a zsidóságot.
A Nobel-békedíjas Elie Wiesel író, holokauszt-túlélő a téma kapcsán úgy vélte, „az antiszemitizmus legalantasabb formáját” hitelesíti XVI. Benedek pápa egy holokauszttagadó püspök rehabilitálásával. Wiesel úgy vélekedett, hogy a Vatikánnak mindenképpen tudnia kellett Richard Williamson tradicionalista püspök múltjáról, és talán „szándékosan” oldotta fel a kiközösítés alól a Szent X. Pius Testvériség három másik alapítójával együtt. Wiesel felháborítónak találja az antiszemitizmus legalantasabb formáját hirdető püspök rehabilitációját. A tradicionalista mozgalom vezetője egyébként kedden már bocsánatot kért XVI. Benedek pápától, amiért az irányzat egyik tagja tagadta a holokausztot.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.