2008. március 27., 00:002008. március 27., 00:00
„Elsõsorban azt szeretném leszögezni – nyilatkozott Igor Bigori, a járási milícia közrendvédelmi osztályának helyettes vezetõje –, hogy munkatársaink minden tekintetben esküjükhöz és a szolgálati szabályzathoz híven cselekedtek, amikor a dulakodást észlelve közbeléptek. Ugyanakkor azt is hangsúlyoznom kell, hogy az állítás, mely szerint a támadó etnikai indíttatásból vetemedett agresszivitásra, nem állja meg a helyét. Az eljárás során semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem találtunk arra vonatkozólag, hogy V. Klárát azért zaklatta volna támadója, mert magyarul beszélt.
Bigori szerint V. Klára zaklatója olyan szintû alkoholos befolyásoltság alatt állt, hogy egyáltalán nem tudta kontrollálni cselekedeteit. Órákba telt, míg végre kihallgatható állapotba került. A kihallgatáson semmire sem emlékezett. Hozzátette ugyanakkor: az alkoholos befolyásoltság nem enyhítõ körülmény egy rendbontás esetén, ezért eljárás indult a vétkes ellen. Akár elzárásra is ítélhetõ lenne az elkövetõ, de büntetlen elõélete és hajlott kora okán csak pénzbírság kirovását kérelmezte a rendõrség. Az összeg nagyságának megállapítása már a bíróság feladata lesz. „A jogi vonzatokon kívül ugyanakkor igencsak emberi gesztust is tett az illetõ. Beismerõ, bûnbánó magatartásról tett tanúbizonyságot. Könnyek között kért bocsánatot mindazoktól, akiknek viselkedésével erkölcsi vagy anyagi kárt okozott” – mondta Bigori.
Matúz István, Kárpáti Igaz Szó
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.