2008. december 21., 17:552008. december 21., 17:55
A módosított szlovák oktatásügyi törvény lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben előbb az adott kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben államnyelven, tehát szlovákul tüntessék fel a földrajzi megnevezéseket. Ivan Gasparovic a törvényt megvétózta és visszaadta a parlamentnek. A vétó felülvizsgálatára a 150 tagú testületben 76 igen szavazat szükséges. A módosítás elfogadását korábban 107 képviselő támogatta.
Slota szerint elvi kérdés, hogy milyen nyelvű megnevezés lesz az első. \"A hivatalos, az állami nyelvnek kell az első helyen, a nemzeti kisebbségi nyelvű megnevezés előtt szerepelnie\" – szögezte le Slota. Szerinte ez a megoldás nem mondana ellent sem az alkotmánynak, sem a hatályos törvényeknek, sem Szlovákia nemzetközi kötelezettségvállalásainak kisebbségi téren.
A hétvégi szlovákiai napilapok egybehangzóan élesen bírálták Gasparovicot a pénteki vétóért. Általános volt a vélemény, hogy Gasparovic ezzel a lépésével a szlovák nacionalisták, az SNS követeléseinek tett eleget.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.