
Fotó: Twitter/Igor Kyivskyi
Az ukrán védelmi miniszter szerint nem lehet kizárni, hogy az orosz csapatok elfoglalják a Donyeck megyei Bahmutot.
2023. március 03., 13:092023. március 03., 13:09
Olekszij Reznyikov a Bild című német lapnak egy pénteken ismertetett interjúban azt mondta, hogy Moszkva legfeljebb egy „kis győzelmet” aratna Bahmut elfoglalásával, és míg a várost hatodik hónapja ostromló orosz fegyveresek közül naponta nagyjából ötszázan esnek el vagy sebesülnek meg, az ukrán csapatok veszteségei sokkal kisebbek.
Az orosz vezetés a „húsdaráló” taktikát alkalmazza, számukra a katona csupán „ágyútöltelék”, Ukrajnának viszont „minden egyes katona élete értékes”, ezért a taktika alapja az emberélet kímélése – fejtette ki a miniszter.

Az ukrán erők egyik parancsnoka, akit a „Madjar” hívójellel azonosítanak, azt mondta a Telegram-csatornáján közzétett videóban, hogy egysége parancsot kapott Bahmut azonnali elhagyására.
Kiemelte, hogy a harctéri helyzet és az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás alakulása alapján lát esélyt arra, hogy még az idén véget ér a háború, méghozzá ukrán győzelemmel. Hozzátette:
Valószínűleg ismét „koalíció” alakul, vagyis több ország segíti a védekezést repülőkkel, és az ukrán légierő így többféle új típussal rendelkezik majd.
Arról is szólt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel „soha” nem lesz tárgyalás a háború lezárásáról, a jövő „egyetlen lehetséges forgatókönyve” pedig "az összes ideiglenesen megszállt terület felszabadítása", egészen az ország 1991-es határáig.

Az ukrán haderő továbbra is tartani fogja a Donyeck megyei Bahmut városát, de „nem mindenáron” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vasárnapi interjúban.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
1 hozzászólás