Hirdetés

Négyszáz bevándorló érkezett egy nap alatt Lampedusára, az olasz belügyminiszter európai megállapodást sürget

Képünk illusztráció •  Fotó: MTI

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Hét hajóval nagyjából négyszáz bevándorló kötött ki vasárnap az olaszországi Lampedusán, ugyanazon az útvonalon érkezve meg Európába, mint a nizzai merénylő. Az olasz belügyminiszter európai megállapodást sürgetett a terrorizmussal szemben.

MTI

2020. november 02., 12:012020. november 02., 12:01

2020. november 02., 12:032020. november 02., 12:03

A migránsokat a sziget regisztrációs központjában helyezték el, ahonnan a korábban érkezettek közül száz embert átszállítottak a Suprema nevű karanténhajóra.

Ugyanígy érkezett meg Olaszországba a nizzai merénylőként ismert Brahím Iszávi, aki október 29-én három embert meggyilkolt.

Hirdetés

A huszonegy éves tunéziai fiatalember szintén Lampedusán ért partot, majd karanténhajóra került, innen egy másik olaszországi mingránsközpontba szállították, ahonnan egy nap után szabadon engedték.

korábban írtuk

Migránshajóval érkezett Itáliába a nizzai merénylő – Macron: iszlamista terrortámadás érte Franciaországot
Migránshajóval érkezett Itáliába a nizzai merénylő – Macron: iszlamista terrortámadás érte Franciaországot

Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai merénylő – értesült az olasz sajtó csütörtökön. Emmanuel Macron francia államfő elítélte és iszlamista terrortámadásnak nevezte a csütörtök reggeli mészárlást, amely során egy muszlim férfi késsel elvágta&

Év eleje óta már majdnem 28 ezer bevándorló érkezett Olaszországba. Lampedusán több mint tízezren haladtak keresztül.

Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga párt vezetője rámutatott, hogy a római kormány a nizzai merénylet után sem zárta le a kikötőket. Ébredésre szólította fel Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert, hangoztatva, hogy miközben a koronavírus-járvány miatt mindent és mindenkit bezárnak, egyedül a migránsok mozgását nem korlátozzák.

Luciana Lamorgese kifejtette, hogy Brahím Iszávi érkezésekor teljesen ismeretlen személynek bizonyult,

másokkal ellentétben a tunéziai hatóságok róla nem jeleztek semmit, és neve nem szerepelt a biztonsági szolgálatok veszélyes személyeket feltüntető listáján sem.

Idézet
Ha a terrorizmus gyanúja felmerült volna, azonnal kitoloncoltuk volna”

– jelentette ki. A La Repubblica napilapnak adott interjújában a belügyi tárca vezetője elmondta, hogy idén már több mint 2600 bevándorlót toloncoltak ki, és ebből 1260 tunéziai volt. Az utóbbi öt év alatt több mint ötszáz, a nemzetbiztonságra veszélyesnek minősített személyt szállítottak vissza hazájába.

Lamorgese megoldási lehetőségként vetette fel a származási országokkal kötött megállapodások módosítását.

Idézet
Európai együttműködés kell, hogy jobb megállapodásokat tudjunk elérni a kiinduló államokkal: a cél az, hogy mindenkit visszafogadjanak, aki tőlük érkezik”

– szögezte le Luciana Lamorgese.

korábban írtuk

Nizzai merénylet: három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben
Nizzai merénylet: három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben

Három gyanúsítottat szabadon engedtek azon hat őrizetbe vett ember közül, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez – közölték vasárnap este rendőrségi források.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés