
Fotó: Agerpres
2010. november 04., 09:292010. november 04., 09:29
A képviselőház új többsége nevében a leendő házelnök, John Boehner kedd éjjel kijelentette: az amerikai nép világosan megüzente Obamának, hogy meg kell változtatnia irányvonalát. Az ohiói képviselő követelte, hogy Washington fogja vissza a költekezést, és „adja vissza a kormányzást a népnek”. Obama még az éjjel felhívta Boehnert, és gratulált neki a győzelemhez.
Az elnök a szenátusi republikánus párti kisebbség vezetőjének, Mitch McConnellnek is gratulált. A fordulat nyomán minden bizonnyal meghiúsulnak Obamának az energetikai és a bevándorlásügyi reformmal, valamint a klímaváltozás akadályozásával és a fegyverzet-ellenőrzéssel kapcsolatos elképzelései. A republikánusoknak a kamarai többség megszerzéséhez 39 mandátumot kellett megszerezniük, de a televíziós előrejelzések szerint akár 60-at is elnyerhettek a demokratáktól.
Az alsóházi siker felülmúlja még az 1994-es „republikánus forradalom” idején elértet is, amikor a konzervatív párt 54 mandátumot hódított el, viszont 16 évvel ezelőtt elnyerte a szenátusi többséget is. Ezt a célt a republikánusoknak idén nem sikerült elérniük. A CNN jelentése szerint Kaliforniában elbukott a marihuána legalizálásáról kiírt népszavazás.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.