
Typhoon vadászgép
Fotó: Wikipédia
Nagy-Britannia nem szállít korszerű harci repülőgépeket Ukrajnának, mert ez nem lenne „praktikus” a kiképzési idő hosszúsága miatt – közölte kedden Rishi Sunak brit miniszterelnök szóvivője.
2023. január 31., 18:522023. január 31., 18:52
2023. január 31., 18:542023. január 31., 18:54
A Downing Street illetékese napi tájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a brit királyi légierő, illetve a haditengerészet kötelekében hadrendbe állított Typhoon és F-35-ös harci repülőgépek technológiája rendkívül fejlett, és hónapokig tartó képzés szükséges működtetésük elsajátításához. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője úgy fogalmazott: ennek figyelembevételével a brit kormány „nem tartja praktikus megoldásnak” e harci repülőgépek átadását Ukrajnának.
„A korlátozó tényező azonban az adott esetben az, hogy mennyi időbe telik e rendkívül bonyolult felszerelések működtetésének megtanulása” – tette hozzá a Downing Street szóvivője. A brit kormány a nyugati NATO-szövetségesek közül ugyanakkor elsőként hozott döntést páncélozott harcjárművek ukrajnai szállításáról.
A Downing Street január 15-én jelentette be, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit és „hozzávetőleg harminc” AS-90 önjáró löveget kap Nagy-Britanniától. A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben. Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS-90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél. A londoni védelmi minisztérium a hétvégén közölte, hogy megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akiket a Challenger 2 harckocsik üzemeltetésére képeznek ki a brit fegyveres erők szakértői.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államok nem ad F-16-os harci repülőgépeket Ukrajnának.

Az Egyesült Államok nem ad F-16-os harci repülőgépeket Ukrajnának – közölte Joe Biden elnök hétfőn.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!