2010. augusztus 23., 10:482010. augusztus 23., 10:48
Mint ismeretes, a Vlat Filat chişinăui kormányfővel folytatott múlt heti jászvásári találkozóján a román államfő közölte, Románia érdeke az, hogy a Moldovai Köztársaság visszanyerje területi épségét. Ugyanakkor az 1992-ben orosz csapatok által megszállt szakadár Dnyeszter menti területre utalva Băsescu úgy vélekedett: minden államot megillet a jog, hogy más ország ne foglalhasson el egyetlen régiót sem a területéből.
Erre reagálva Andrej Nyeszterenko orosz külügyi szóvivő szombaton úgy fogalmazott, „egyesek propagandisztikus megfontolásból a végtelenségig spekulálnak az orosz megszállás kapcsán, és a Moldovai Köztársaság területi integritásának és szuverenitásának védelmezői szerepében tetszelegnek”. Nyeszterenko szerint Băsescu nyilatkozata arra utal, hogy a román államfőt „irritálja” a kémkedéssel gyanúsított román diplomata tevékenységének leleplezése. Az orosz illetékes hozzátette, az orosz csapatok békefenntartás céljából tartózkodnak a szakadár köztársaságban a transznisztriai fegyveres konfliktust lezáró, 1992-ben kötött megállapodás alapján, céljuk pedig stabilitást teremteni a térségben.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.