Hirdetés

Moszkva elleni dróntámadásokkal indult a hét – Zelenszkij: a Nyugat nem támogatná, hogy Oroszországba helyezzék át a harcokat

•  Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Oroszország ukrán drónok éjszakai támadásait hiúsította meg Moszkva és Brjanszk térségében, nyugaton – közölték hétfő reggel az orosz hatóságok.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 28., 08:022023. augusztus 28., 08:02

Hétfőn „a légvédelmi erők a Luberickij kerületben (a fővárostól délkeletre – a szerk.) megsemmisítettek egy Moszkva felé repülő drónt” – közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Telegramon.

„Az első információk szerint nem voltak se áldozatok, se károk” – tudatta, hozzátéve, hogy az illetékes szolgálatok a helyszínen vannak.

Hirdetés

A védelmi minisztérium szerint a támadást Kijev erői hajtották végre, és helyi idő szerint 04:30 körül hiúsították meg.

A moszkvai Domogyedovo és Vnukovo nemzetközi repülőtereket rövid időre lezárták – jelentette ugyanakkor a TASZSZ orosz hírügynökség légügyi forrásokra hivatkozva.

Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka két másik repülő eszközt is „megsemmisítettek a légvédelmi eszközök az ukrán határon fekvő Brjanszk térség fölött” – közölte az orosz védelmi minisztérium a Telegramon, anélkül, hogy tájékoztatást adott volna az esetleges áldozatokról vagy károkról.

Mindeközben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap éppen arról beszélt, hogy

az Ukrajnát a Moszkva inváziója elleni harcban segítő koalíció nem támogatná Kijevet, ha az orosz területre helyezné át az ellenségeskedést.

„Úgy vélem, hogy ez nagy kockázat, mindenképpen magunkra maradunk” – mondta az országos médiának adott interjúban, ahol arról kérdezték, hogy itt lenne-e az ideje egy ilyen áthelyezésnek orosz földre.

Zelenszkij szerint Ukrajnának a saját területének visszaszerzéséért folytatott harcát döntően segítették a szövetségesekkel való kapcsolatai.

Az előrehaladás és a felelősség Ukrajna számára a harctéren „mindig kétoldalú” – mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy a nemzetközi partnerek részei minden győzelemnek, az ellentámadás feltartóztatásának, minden védelmi akciónak és minden gyengeségnek.

Zelenszkij azt is elmondta, hogy szerinte

lehetséges politikai eszközökkel „Oroszország demilitarizálását szorgalmazni” a Krímben.

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hónapokban megszaporodtak az orosz földön végrehajtott támadások, az orosz tisztviselők szerint ukrán drónok és ágyúzás felelősek a támadásokért, amelyek időnként civileket sebesítettek vagy öltek meg.

Kijevi tisztviselők utaltak az incidensekre – Zelenszkij például a múlt havi dróntámadások után azt mondta, hogy a háború „visszatér Oroszországba” –, de Ukrajna gyakran elutasítja, hogy magára vállalja a határon túli támadásokat.

Ukrajna ezzel szemben

magára vállalta a tengeri drónokkal és más fegyverekkel az oroszok által megszállt Krím és a környező fekete-tengeri célpontok ellen végrehajtott támadásokat, és azt ígérte, hogy lesz még több is.

Moszkva 2014-ben elfoglalta a félszigetet, és orosz területnek nyilvánította, amit Ukrajna, az Egyesült Államok és a nemzetközi szervek törvénytelennek ítéltek. Kijev kijelentette, hogy Oroszország Ukrajnából való kiszorításának céljai közé tartozik a Krím visszaszerzése is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
Hirdetés
Hirdetés