
Nem kívánatosak. Moszkva dühös, miután Románia kiutasította a bukaresti orosz nagykövetség két munkatársát
Fotó: Képernyőmentés – Google Térképek
Moszkva megtorolja, hogy Bukarest egy orosz katonai attasét és helyettesét nemkívánatos személlyé nyilvánította – közölte egy külügyminisztériumi tisztségviselő.
2025. március 06., 11:322025. március 06., 11:32
„Oroszország megfelelő választ fog adni” – mondta a Moszkva hivatalos álláspontját tolmácsoló tisztségviselő a TASZSZ-nek.
Mint arról beszámoltunk, a román külügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy
A külügyminisztérium erről tájékoztatta a beidézett orosz ügyvivőt, Jelena Kopnyinát.
– mondta Kopnyina a TASZSZ-nek.
Mint megírtuk, kiutasításra egy nappal azután került sor, hogy az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája közölte: a rendelkezésére álló információk szerint az Európai Unió vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel – az illegális kampányfinanszírozással és fasiszta eszmék terjesztésével gyanúsított – Călin Georgescu elnökjelölt ellen.
– írta a Digi24.ro portál.

Kiutasítottak két orosz diplomatát szerdán Romániából. Az ügy kapcsolatban állhat Călin Georgescu vádemelésével.
A média szerint a katonai attasé helyettesének neve a Georgescu ellen indított büntetőeljárás dossziéjában is szerepel.
Az Antena 3 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva néhány hete olyan hangfelvételeket tett közzé, amelyek arra utalnak, hogy
Mint köztudomású, a román alkotmánybíróság tavaly arra hivatkozva érvénytelenítette az elnökválasztást – amelynek első fordulóját általános meglepetésre Georgescu nyerte meg –, és kötelezte a kormányt új választás kiírására, hogy olyan hírszerzési információk láttak napvilágot, melyek szerint Georgescu szabálytalan kampányt folytatott oroszországi finanszírozással, ráadásul orosz állami befolyás manipulálta a szavazás eredményét.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!