
Fotó: Forrás: Facebook/Kamala Harris; Facebook/Donald J. Trump
Donald Trump kedden Floridában tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt állította, miközben demokrata ellenfele őt vádolja gyűlölettel, a gyűlöletkeltés Kamala Harris kampányát jellemzi.
2024. október 30., 10:302024. október 30., 10:30
2024. október 31., 11:382024. október 31., 11:38
A volt elnök úgy fogalmazott, hogy
Egyben azt ígérte, hogy az Egyesült Államokban működő bűnbandák elkobzott vagyonából kártérítési alapot hoznak létre az illegálisan érkezett bevándorlók által elkövetet bűncselekmények áldozatainak javára.
A Fehér Ház közelében, mintegy tízezres tömeg előtt beszélve, az alelnök kijelentette, hogy megválasztása esetén elnöksége más lesz, mint Joe Bidené volt, mert más idők járnak, mint négy évvel ezelőtt.
Megfogalmazása szerint „miközben Donald Trump az ellenségeinek listájával érkezne első munkanapjára a Fehér Házba, addig ő a teendők listájával”.
Vannak erőszakos szélsőségesek, akiket a 2021. január 6-i zavargások miatt ítéltek börtönre, és Trump szabadon akar engedni – mondta.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
szóljon hozzá!