
Maradhat. Maia Sandu újabb mandátumot tölthet el Moldova államfőjeként
Fotó: Facebook/Maia Sandu
Moldova külföldön élő állampolgárainak köszönhetően újrázhat az államfői székben Maia Sandu jelenlegi elnök – derült ki az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában leadott szavazatok közel száz százalékának megszámlálása után.
2024. november 04., 08:032024. november 04., 08:03
2024. november 04., 10:462024. november 04., 10:46
99,68 százalékos feldolgozottság mellett a Nyugat-barát Akció és Szolidaritás Pártja (PAS) színeiben induló Sandu a szavazatok 55,35 százalékát szerezte meg, míg ellenfele, a Moszkva-pártinak mondott, szocialista színekben induló Alexandr Stoianoglo 44,65-öt.
Mindezt úgy, hogy
Csakhogy a külföldön – jórészt Nyugat-Euróoában – élő moldovaiak közül több mint 330 000 ezren vettek részt a választáson, közel százezerrel többen, mint az első fordulóban. Ők pedig közismerten Sandut támogatják: voksaik 82 százalékát kapta a hivatalban levő államfő, míg két hete csupán 70-et.

Enyhe fölénnyel vezet az Oroszországgal szorosabb kapcsolatra törekvő Alexandr Stoianoglo az Európai Unióhoz való csatlakozást pártoló jelenlegi elnökkel, Maia Sanduval szemben a Moldovai államfőválasztás második fordulójának részleges eredményei szerint.
Maia Sandu vasárnap éjfél után jelent meg a sajtó előtt Chișinăuban, hogy győzelmi beszédet tartson. Kifejtette: meghallotta a polgárok hangját, hogy sok tennivaló van az országban, és köszönetet mondott mindenkinek, „aki elment szavazni”, függetlenül attól, hogy kire szavazott.
– üzente a választóknak. Megismételte, hogy a polgárok leckét adtak demokráciából. „Moldova, legyetek büszkék magatokra! Kedves moldovaiak, holnap reggel emelt fővel járjatok, bárhol is vagytok. Ti vagytok a szabadság és az emberség definíciója” – mondta Sandu.
Az elnök oroszul is megszólalt, és megígérte, hogy minden moldovai elnöke lesz. Elmondta, hogy nagyra értékeli ellenfele, Stoianoglo hozzáállását, aki szolidaritásra szólított fel, és azt mondta, hogy „ezt az energiát a közjó érdekében kell felhasználni”.
„A diaszpóra megmutatta nekünk, hogy Moldova ugyanolyan erősen dobog a mellkasukban, mint a miénkben itthon” – mondta Maia Sandu.
A kampányban elhangzott kemény hangú szónoklataihoz képest békülékenyebb győzelmi beszédében Sandu elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy a nép változást követel. „Szeretném, ha tudnák, hogy minden hangot meghallottam, beleértve a kritikát is” – közölte az újrázó elnök.

Az EU-párti Maia Sandu hivatalban lévő elnök és kihívója, a Moszkva emberének tartott Alexandr Stoianoglo közül választanak államfőt vasárnap a Moldovai Köztársaság polgárai. Több ezren a Kolozsváron létesített szavazókörzetekben járulnak urnákhoz.
A sajtó kérdésére válaszolva az elnök elmondta, hogy
Alexandr Stoianoglo arra kérte a polgárokat, hogy „a számoktól függetlenül” maradjanak nyugodtak. „Arra kérem a diplomáciai testületet, hogy a legnagyobb óvatossággal kezeljék ezt az érzékeny időszakot” – mondta Stoianoglo úr az első eredmények közzététele után.
„Megérkeztek az első eredmények, és arra kérem Önöket, hogy a számoktól függetlenül maradjanak nyugodtak. Mindenki szavazata tiszteletet érdemel, a demokrácia pedig mindenekelőtt azt jelenti, hogy az eredménnyel szemben érettséget kell tanúsítani.
Még egyszer köszönöm mindannyiuknak, hogy volt bátorságuk szavazni, és hogy elszántak egy jobb jövő kialakítására. Ennek az országnak a jövőjében nincs helye az abszurd küzdelmeknek, csak az egységnek és a kölcsönös tiszteletnek. Őrizzük meg ennek a pillanatnak az energiáját, és építsünk együtt egy békés és virágzó Moldovát” – mondta Stoianoglo.
Egyébként az autonóm Gagauziában a két héttel ezelőtti arányhoz hasonlóan Stoianoglo a voksok 95 százalékát kapta.

Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Mint arról beszámoltunk,
Az első fordulóban szűk, szintén a diaszpórának köszönhető többséggel szavazták meg Sandu javaslatát, hogy rögzítsék az ország alkotmányában az EU-csatlakozás szándékát.
A moldovai hatóságok vádjai szerint Oroszország mindent megtett az eredmények befolyásolása érdekében, Oroszországban és Fehéroroszországban is tömegével utaztatták az embereket a szavazókörökhöz. Az első forduló előtt a moldovai hírszerzés és a legfőbb ügyészség illetékesei bejelentették, hogy
Az akció finanszírozása mögött Ilan Șor Moszkvába menekült oligarchát sejtik, akit jogerősen elítéltek egymilliárd dollár kilopása miatt az országból.

A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
Románia kiemelt figyelmet szentel a moldovai választásoknak, hiszen a Pruton túli, jórészt román kultúrájú országot „kisebb testvérként” kezeli.
„Szívből gratulálok a moldvaiaknak és Maia Sandunak is gratulálok a hatalmas győzelemhez! Ma történelmet írtak a világ minden táján élő moldvaiak. Nem csak bátorságukat, de az európai jövőjükbe vetett teljes bizalmukat is megerősítették az egész világ előtt! Elszántan küzdöttek az Oroszország által bevezetett pokoli mechanizmus ellen, amely szavazatvásárlással akarta súlyosan aláásni a demokráciát. Maia Sandu győzelme az elnökválasztás második fordulójában egyértelmű bizonyítéka a moldovai nép akaratának, hogy megvédjék demokráciájukat és biztosítsák az Európai Unióba vezető utat. Nagy büszkeség és remény pillanata ez mindazoknak, akik hisznek a demokratikus értékekben, és abban, hogy minden nemzetnek jogában áll dönteni saját sorsáról.
– írta Ciolacu a közösségi oldalán.
Bár a román politikusok zöme hivatalosan nem ismeri el, Bukarestben sokan szeretnék, ha Moldova nyugati integrációja úgy valósulna meg, hogy Románia egyszerűen bekebelezi az országot.
Moldova Romániába való beolvadását amúgy maguk a moldovaiak többsége sem támogatja, a polgárok zöme az ország önállóságának megőrzését szeretné.

Bár Maia Sandu hivatalban levő államfő nyerte a vasárnapi elnökválasztás első fordulóját Moldovában, második körre is szükség lesz, ráadásul az EU-csatlakozásról kiírt referendumon nagyon szoros az állás az elutasító és a támogató voksok között.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy idén télen és a következő évben is megérkezik a gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán.
Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.
Donald Trump amerikai elnök megsemmisíti elődje, Joe Biden minden olyan elnöki rendeletét, amelyen nem saját kezű aláírás, hanem előre rögzített szignó szerepel – a hivatalban lévő elnök pénteken jelentette be döntését.
szóljon hozzá!