
Fotó: MTI
Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján.
2018. április 12., 23:332018. április 12., 23:33
2018. április 12., 23:452018. április 12., 23:45
Pálffy Ilona az ülésen azt közölte, postán 38 412 levélszavazat érkezett, a külképviseleteken 205 048-at adtak le, míg a magyarországi országgyűlési egyéni választókerületek székhelye szerinti választási irodákban 23 137-et.
Patyi András NVB-elnök emlékeztetett arra, hogy a törvény értelmében a levélszavazatoknak postán szombat éjfélig kellett megérkeznie az NVI-hez, a később érkezett szavazatok már nem számlálhatók meg. A számlálást vasárnap este 7 órakor kezdhették meg, a feldolgozás az NVB tagjainak jelenlétében indult meg, és azóta is tart, és abban a pártok által felkért megfigyelők is részt vehetnek.
A testület korábban arról hozott határozatot, hogy azokat a levélszavazatokat, melyek külső borítékján a biztonsági csík elszíneződött, felbontottnak, és ezért érvénytelennek kell tekinteni.
A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésének keretében a tagok megvizsgálták valamennyi, a külképviseletekről a budapesti választási központba érkezett szavazatgyűjtő urnát, és azok állapotát mindannyian sértetlennek találták.
Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételek.
Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.
A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.
Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.
Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.
Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
A barna medve szigorúan védett fajok kategóriájából való kivezetésének folyamata jól indult, tizenkét tagállam támogatását élvezzük – jelentette ki csütörtökön egy szakmai konferencián Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesKife.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
szóljon hozzá!