Minőségi tényező a kétnyelvűség

 Ma mind az orvosok, mind az ápolószemélyzet számára előírás, hogy mindkét nyelven jól beszéljen. Vagyis egy finn anyanyelvű ápolónő számára a svéd, egy svéd anyanyelvű számára a finn nyelv ismerete kötelező. Ennek köszönhetően a kétnyelvű betegellátás intézményünk minden osztályán jól működik, s a két nyelv használata „élő”, természetes jelenség.
– Milyen módon kérik számon az alkalmazottaktól a nyelvtudást?
– Alkalmazottainknak hozzávetőleg fele svéd, fele finn anyanyelvű. A munkába álló orvosok és ápolók számára követelmény egy legalább jó eredménnyel teljesített nyelvvizsga abból a nyelvből, amelyik nem anyanyelvük. Azaz svéd munkatársaink számára a finn, a finnek számára a svéd nyelvvizsga a kötelező. Ez feltétele az állandó munkaszerződésnek. A többi alkalmazott – mint például a takarítónők – számára a nyelvvizsga-bizonyítvány felmutatása nem előírás, ám felvételi beszélgetésük során a kórház – mint munkaadó – képviselője minden esetben felméri nyelvismeretüket is. Általában véve elmondható, hogy azok, akik nálunk akarnak dolgozni, tisztában vannak vele: itt mindkét nyelvet használniuk kell munkájuk során, nap mint nap.
– Miközben intézményük főbb részei Turku/Abóban találhatók, a pszichiátria egy szomszédos kisvárosban, Parainen/Pargasban működik. Szerepet játszik ebben, hogy a 160 ezer lakosú Turkuban a svéd lakosság aránya mindössze öt, Pargasban viszont meghaladja az 50 százalékot?
– Természetesen. A pszichiátriai kezelés során az anyanyelv különösen fontos szerepet játszik. Mivel régiónkban a svéd kisebbségi nyelv, nagyobb figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a pszichiátrián ne legyen fennakadás a svéd nyelvű ellátásban. S ahogy ön is célzott rá, jobban biztosítva érezzük a svéd nyelvű ellátást egy olyan településen, amely többnyire svédek által lakott. Ráadásul a svéd lakosság egy része egyáltalán nem tud finnül. Ezt a körülményt pedig nemcsak a kezelés során kell tekintetbe vennünk, hanem akkor is, amikor a betegek közti viszonyok alakulására gondolunk. Egy pszichiátrián a gondozottak számára ugyanis rendkívül fontosak az emberi kapcsolatok, vagyis hogy megismerkedjenek egymással, beszélgessenek. Annak érdekében pedig, hogy egy beteg jó kapcsolatok kialakítására legyen képes betegtársaival, lényeges, hogy megfelelő számban legyenek körülötte olyanok, akik vele azonos anyanyelvűek.
– Mennyire gyakoriak kórházukban a nyelvi problémák?
– Természetesen vannak alkalmazottaink, akik legszívesebben csak finnül beszélnének, ám általánosságban nem ez a jellemző. Tapasztalataink szerint nagyon sok múlik azon, hogy az itt dolgozók milyen személyes attitűddel viszonyulnak a másik nyelvhez. Mi magunk ugyanakkor mindig hangsúlyozzuk, hogy minden betegnek joga van hozzá, hogy az anyanyelvén lássák el. Nyilvánvaló, hogy dolgozóink nyelvtudása között vannak eltérések, azt azonban biztosan állíthatom, hogy az orvosok és az ápolók minden esetben beszélnek mindkét nyelven.
– Elárulná, miért fordítanak ekkora figyelmet az anyanyelvi betegellátásra?
– Amikor valaki beteg, és a teljes koncentrációja, figyelme önmagára, illetve a betegségre irányul, az anyanyelv nagyon fontos szerepet kap. Gyakran megesik, hogy egy svéd beteg finnül nem tudja elmondani megfelelő szinten vagy megfelelő részletességgel állapotát, érzéseit, tüneteit. Egyes betegségek esetében az egészség olyanynyira megromolhat, hogy a beteg teljesen mást, teljesen másképp ért az anyanyelvén, mint egy olyan nyelven, amit idegen nyelvként tanult. A második nyelven való kommunikáció ilyenkor teljesen lehetetlenné válik. De már az is elég, ha arra gondolunk, amikor egy beteg az orvossal való találkozás során feszült, ideges. Mivel a nyelvi kompetenciára a pszichikai állapot is befolyással van, rendkívül fontos, hogy az orvos-beteg párbeszéd a beteg anyanyelvén folyjon, és az orvos a beteget mindenről az anyanyelvén tájékoztassa. Személyes tapasztalataim szerint csak az a környezet alkalmas a gyógyulásra, ahol a beteg az anyanyelvén fejezheti ki magát, s mindez fokozottan érvényes a gyermekek, a pszichiátrián kezelt betegek, valamint a súlyos betegségben szenvedők esetében.

Vincze László