2010. augusztus 04., 14:092010. augusztus 04., 14:09
A dubaji székhelyű al-Arabíja hírtévé arról számolt be, hogy egy támadó kézigránátot hajított a konvojra, majd őrizetbe vették. Mindkét tévé azt jelentette, hogy többen megsebesültek a merényletben. Ahmadinezsád később megjelent a nyugat-iráni Hamadán város stadionjában, az eseményt az állami televízió élőben mutatta. Az államfő láthatóan jól volt, és nem tett említést az incidensről.A khabaronline.ir portál úgy értesült, hogy az elnök azért nem sebesült meg, mert az őt szállító autó mintegy száz méterre tartózkodott a robbanás helyszínétől. Az internetes oldal szerint a támadót őrizetbe vették.
Az elnöki hivatal cáfolta a sajtóértesüléseket. Nem követtek el semmilyen merényletet Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő ellen szerdán az ország nyugati részén fekvő Hamadánban – közölte az elnöki sajtóhivatal egy tisztviselője. Hozzátette: csupán egy petárda robbant. Később az állami televízió is cáfolta a merényletkísérlet hírét.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.