Hirdetés

Merénylet után riadókészültség Izraelben

Riadókészültségbe helyezték tegnap Ciszjordániában az izraeli hadsereget, mert előző nap este a megszállt palesztin területen meggyilkoltak négy izraeli telepest – közölte egy katonai szóvivő. Újabb merényletektől tartva fokozott készültséget rendeltek el, de az elővigyázatossági rendszabály nem tesz szükségessé csapaterősítést, vagy újabb ellenőrző pontok felállítását – tette hozzá.

2010. szeptember 02., 10:042010. szeptember 02., 10:04

A hadsereg rádiójának tájékoztatása szerint a rendőrségen hasonló lépésekről döntöttek Izrael déli részére vonatkozóan, amely közel van a keddi merénylet színhelyéhez. A két házaspár egy gépkocsiban utazott Hebron környékén, amikor egy palesztin fegyveres tüzet nyitott rájuk. Az egyik asszony állítólag várandós volt. A terrortámadást a Hamász radikális palesztin szervezet vállalta magára. Palesztin biztonsági források tájékoztatása szerint a palesztin rendőrség Ciszjordánia déli részén az éjszaka őrizetbe vette a Hamász mintegy ötven támogatóját.

A merényletek nyomán a zsidó telepesek tanácsa „feloldotta” a ciszjordániai lakásépítési tilalmat. A testület úgy tekinti, hogy tegnap estétől megszűnt a ciszjordániai telepeslakások építésére eredetileg szeptember 26-án lejáró tilalom. Mahmúd Abbász kedden Washingtonban figyelmeztetett arra, hogy a palesztin–izraeli béketárgyalások kudarcba fulladhatnak, ha Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nem hosszabbítja meg a telepeslakások építésének szeptember 26-án lejáró moratóriumát. A kedd esti merényletet viszont tegnap Abbász elítélte, és hasonlóan foglalt állást a washingtoni Fehér Ház is. Az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja ugyanakkor derűlátóan nyilatkozott a mára tervezett közvetlen béketárgyalások esélyeiről.

A Washingtonban tartózkodó Mahmúd Abbász hangsúlyozta, hogy a Palesztin Hatósággal szembenálló és az Izraellel való béketárgyalásokat ellenző, radikális Hamász által elkövetett merénylet árt a közel-keleti rendezést célzó politikai folyamatnak. A palesztin biztonsági erők egyébként a merénylet után több mint 150 Hamász-tagot vettek őrizetbe. Abbász a tervek szerint csütörtökön kezd közvetlen béketárgyalásokat az amerikai fővárosban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel. A mérsékelt palesztin erők és Izrael húsz hónapos szünet után újítják fel a közvetlen tárgyalásokat, mégpedig az amerikai elnök, az egyiptomi államfő és a jordániai király védnöksége alatt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés