
Fotó: Pixabay
Felfüggesztette hétfőn a Johnson and Johnson amerikai gyógyszeripari óriás koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután megmagyarázatlan egészségügyi probléma lépett fel az egyik tesztalanynál.
2020. október 13., 09:362020. október 13., 09:36
A cég egyike azoknak, amelyek versengenek azért, hogy elsőként állítsanak elő védőoltást a betegség ellen.
A Johnson and Johnson a múlt hónapban azt közölte, hogy három kontinensen 60 000 embert kíván bevonni a kísérletek harmadik szakaszában.

Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik – jelentette ki Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Hétfőn azonban egy közleményben azt írták, általában egy klinikai teszt során előfordulnak betegségek, még súlyosak is, és várható, hogy a nagyobb létszámban végzett kísérleteknél, nagy számban jelennek meg.
A cég hangsúlyozta, erősen elkötelezett a vakcina biztonságos használata iránt. Kiemelte továbbá, hogy a kísérletben résztvevő alany betegségét vizsgálják a vállalat orvosai, valamint a független ellenőrző testületek egészségügyi emberei.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!