
Fotó: Pixabay
Az ország első majomhimlős megfertőződését jelentették be csütörtökön Svédországban, és ez az Mpox-Klade I vírusváltozat első Afrikán kívüli diagnosztizálása.
2024. augusztus 16., 08:312024. augusztus 16., 08:31
„A délután folyamán megerősítést kaptunk arról, hogy Svédországban van egy esetünk az mpox súlyosabb variánsából, az úgynevezett Mpox-Klade I-ből” – mondta Jakob Forssmed szociális ügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
– közölte Olivia Wigzell, a svéd közegészségügyi hivatal vezetője. Hozzátette. hogy a svéd lakosság nincs veszélyben az egy eset miatt.
Mint ismeretes, szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt. A WHO főképpen egy olyan vírusvariáns miatt aggódik, amelyet 2023 végén mutattak ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Az Mpox-Klade I változat Ib jelű alvariánsáról van szó. Bár részletekbe menő tanulmányok még nem készültek, szakemberek abból indulnak ki, hogy fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő az eddig ismert variánsoknál.

Nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt.
„Világos, hogy létfontosságú az összehangolt nemzetközi fellépés a járványkitörés megfékezése és emberéletek megmentése érdekében” – húzta alá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.
A Kongói Demokratikus Köztársaság csütörtökön közölte, hogy az év eleje óta a vírus már legkevesebb 548 ember halálát okozta az országban.

Beadták a majomhimlő elleni oltás első adagját egy fertőzött kontaktszemélyének – jelentette be hétfőn az egészségügyi minisztérium.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!