
Fotó: MTI
A katonai tiszteletadással kezdődő rendezvényen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság és Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese, továbbá Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. A zászlófelvonáson a kormány több tagja mellett jelen voltak a diplomáciai testület és az egyházak képviselői, valamint több politikus is, ellenzéki politikusok azonban nem vettek részt az eseményen. A Kossuth teret a rendőrség teljesen lezárta az állami zászló felvonásának idejére, az augusztus 20-i ünnepi rendezvényre érkezők csak fémdetektoros kapun, szigorú átvizsgálás után léphettek a Földművelésügyi Minisztérium épülete előtti kordonokkal elzárt területre. A zászlófelvonás közben a jelenlévők közül néhányan sípolással és fütyüléssel próbálták megzavarni az ünnepséget, s közben a „Gyurcsány takarodj!”, a „Hazaáruló!” és a „Vesszen a kormány!” jelszavakat skandálták. Több tízezer érdeklődőt vonzott a Hősök terén tartott tisztavatás is, ahol idén először nem volt jelen a Szent Korona másolata.
Sólyom László köztársasági elnök a magas rangú állami kitüntetések Parlamentben tartott átadásán úgy fogalmazott: a magyarság ezer év óta „viszszahívja, visszakívánja, elismeri” Szent István művét, amely ma is él. „Ma is hozzá folyamodunk, hogy erőt merítsünk, és példát vegyünk a munkájáról, ez minden kitüntetés értelme” – fogalmazott. Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke a nemzeti ünnep kapcsán arra figyelmeztetett, hogy a XXI. század kihívásai közepette a nemzet sikerének kulcsa csak összefogás és együttműködés lehet.
„Szent István ezer évvel ezelőtt nem azért hozta létre a keresztény, magyar államot, hogy a saját személyes hatalmát intézményesítse. Az állam csak akkor tud fennmaradni, ha a közjót szolgálja, s ha azok az emberek, akik a választópolgárok, a politikai közösség és a nemzet bizalmából az államot irányítják, őszinteséggel, igaz politikával szolgálják, s nem pedig hazugsággal szerzik meg az emberek bizalmát” – hangsúlyozta Balatonfüreden Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.