
2010. július 11., 11:272010. július 11., 11:27
A gyilkost állítólag délután elfogták - közölte Halász Béla Nyitra megyei képviselő szombaton este Dunaszerdahelyen. \"Értesüléseim szerint Somorján fogták el. Állítólag szerb, esetleg albán bérgyilkosról van szó\" - mondta Halász Béla rendőrségi forrásokra hivatkozva. A szlovák rendőrség ezt az értesülést egyelőre nem erősítette meg.
Basternák László a feleségével sétált az udvaron, amikor a merénylő fejbe lőtte. A magyar politikus a helyszínen életét vesztette. Ógyalla ismert személyisége ellen ez év márciusában is elkövettek egy merényletet, de akkor a golyó célt tévesztett.
Daniel Lipsic új szlovák belügyminiszter közölte: kivizsgáltatja, mit tett a rendőrség a Basternák-ügyben a márciusi merényletet követően. Basternák akkor azt mondta, félti saját és családtagjai életét, s rendőri védelemhez folyamodott. \"Miután azonban megmagyarázták neki, hogyan működik a dolog, s milyen személyi korlátozásokkal jár, a felajánlott védelmet elutasította\" - jelentette ki Lipsic. Basternák később állítólag rendszeresen golyóálló mellényt viselt.
\"Egyelőre korai arról beszélni, hogy milyen indítékok - politikai vagy más - állhatnak a gyilkosság mögött\" - véli a belügyminiszter.
Az MTI tudósítója által az MKP rendkívüli kongresszusán megszólított magyar polgármesterek nem tartják valószínűnek a politikai indítékokat. Többnyire valamiféle helyi vállalkozói vitát, leszámolást gyanítanak az ügy mögött.
Az MKP felszólította az illetékes szerveket, hogy következetesen és mihamarabb vizsgálják ki a párt révkomáromi elnöke meggyilkolásának körülményeit, hátterét, s derítsék ki a tettest - jelentette be az MKP dunaszerdahelyi rendkívüli kongresszusának megnyitásakor Farkas Iván, az ideiglenes ügyvezető testület elnöke.
A kongresszus küldöttei egyperces csenddel tisztelegtek Basternák László emléke előtt. Basternáknak küldöttként szintén részt kellett volna vennie a tanácskozáson.
A meggyilkolt politikus az előző választási ciklusban a dél-szlovákiai kisváros polgármestere volt. Még 2002-ben festékes ballonokkal dobálták meg a házát, több névtelen fenyegető levelet kapott polgármestersége idején és azóta is.
Basternák László az MKP ismert személyisége, a párt révkomáromi járási elnöke volt.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.