2009. április 16., 12:342009. április 16., 12:34
Moldovában a szavazatok újraszámlálása befejeződött, és az előzetes adatok szerint nem derített fényt hamisításra, megerősítette az április 5-i parlamenti választások hivatalos eredményét, a kommunista párt győzelmét – közölte csütörtökön a moldovai központi választási bizottság szóvivője.
Iurie Ciocan az orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az eredményt április 21-ig kell nyilvánosságra hozni, és a határidőt betartják. Nem zárta ki, hogy a központi választási bizottság csak a húsvéti ünnepek után teszi ezt meg. Az ortodox húsvétot, amely hivatalos munkaszünet is, idén április 18-20-án ünneplik Moldovában.
A moldovai alkotmánybíróság vasárnap rendelte el a parlamenti választásokon, április 5-én leadott szavazatok újraszámlálását. Egy nappal korábban ilyen kéréssel fordult a testülethez a választásokon győztes kommunista párt vezetője, Vladimir Voronin államfő. A politikus azt követően határozta el magát erre a lépésre, hogy az ország fővárosában, Chişinăuban a választásokon vesztes ellenzék tiltakozó akciót szervezett, amely később zavargásokba torkollott.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.