2007. október 05., 00:002007. október 05., 00:00
Ez volt a második csúcstalálkozó a két Korea történetében. A felek kötelezik magukat a nyilatkozatban arra, hogy igyekeznek tető alá hozni a békeszerződést, amely véget vetne a két állam között formálisan még most is fennálló hadiállapotnak, és felváltaná az 54 éve érvényben lévő fegyverszüneti megállapodást, amely lezárta annak idején a koreai háborút (1950–53). „A felek egyetértenek abban, hogy véget kell vetniük a jelenlegi helyzetnek, és tartós békerendszerrel kell felváltaniuk a fegyverszünetet” – áll a nyilatkozatban. (Ahhoz, hogy lényegi haladás történjen e kérdésben, szükséges az Egyesült Államok és Kína közreműködése is, hiszen ezek az országok is harcoló felek voltak a koreai háborúban.) A közös nyilatkozat szerint a felek rendszeressé kívánják tenni a két Korea közti csúcstalálkozókat, de nincs utalás a dokumentumban a következő alkalomra.
A felek szükségesnek nevezték közös nyilatkozatukban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítését, s ennek érdekében a vasúti teherszállítás helyreállítását a két ország között.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.