
Fotó: Agerpres
2009. január 19., 02:032009. január 19., 02:03
A késő éjszakai időpontra való tekintettel az igen szűkszavú tájékoztatás arról nem szólt, hogy a kialkudott árak egész évre szólnak-e, vagy a szerződés rögzíti, hogy év közben a piaci árak alakulásának megfelelően változnak, de az utóbbira utal az európai árképzés bevezetéséről szóló megjegyzés. Mivel ugyanis a gáz árát féléves késéssel az olajárak alakulása alapján kalkulálják, bizonyosnak tűnik, hogy az orosz gáz piaci ára hamarosan a felére vagy annál is nagyobb mértékben csökken. Nem szóltak a felek a tranzitrendszer működtetéséhez szükséges, úgynevezett műszaki gáz kérdéséről sem, amelyet a szokásjog és a szerződések értelmében Ukrajnának kellene fedezni a, amellyel azonban Kijev saját állítása szerint jelenleg nem rendelkezik. Mivel az átlagos európai ár jelenleg 450 dollár, a 20 százalékos kedvezménnyel Ukrajna egyelőre 360 dollárt fizet ezer köbméter gázért, és a korábbi szerződés értelmében idén még 1,7 dollárt kap tranzitdíjként ezer köbméter/száz kilométerenként. A kormányfők elmondták, hogy a megállapodás nem ment
könnyen. Julija Timosenko hozzátette: meghozta az eredményét a (szombaton Moszkvában tartott) nemzetközi gázkonferencia.
Az Európai Bizottság tegnap nyilatkozatban üdvözölte a gázvita megoldását célzó orosz–ukrán megállapodást, különösen azt, hogy már ma újra megindulhat az Európába irányuló gázszállítás. Brüsszel azonban emlékeztetett arra, hogy ebben a vitában már többször ébredtek hiú remények, így Európa egyelőre azt várja, hogy ténylegesen meginduljon a gáztranzit. Az Európai Bizottság és az EU soros cseh elnöksége már jó ideje sürgette a feleket, hogy folytassanak egymással komoly tárgyalásokat, és Brüsszel pénteken világossá tette: a hét végi tárgyalások eredményességétől, a gázszállítások újraindításától függ, hogy az EU szavahihető üzleti partnernek tekinti-e Moszkvát és Kijevet, fenntarthatónak tartja-e Oroszországhoz, illetve Ukrajnához fűződő kapcsolatainak eddigi szintjét. „Most úgy tűnik, ezek a tárgyalások eredménnyel jártak” – fogalmazott a brüsszeli bizottsági nyilatkozat, hangsúlyozva, hogy a mérce továbbra is az, megindul-e a gázellátás az európai fogyasztóknak.
A moszkvai megbeszélések szombati, kora esti szakaszán részt vett Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa valamint Martin Ríman, a soros EU-elnök Csehország illetékes minisztere is. Az együttes megbeszélés azonban nem hozott eredményt, Piebalgs és Ríman csalódottan vacsorázni indult, Putyin és Timosenko azonban hajnalba nyúlóan folytatta a vitát. Végül azzal álltak fel, hogy megoldást találtak az orosz–ukrán vitára.
Günter Verheugen, az Európai Bizottság Németország által delegált, vállalkozás- és iparügyi kérdésekben illetékes alelnöke tegnap délelőtt úgy fogalmazott, hogy a gázügyben sem Ukrajna, sem Oroszország nem bizonyult megbízható partnernek. Amíg tehát Brüsszel – hogy diplomáciai nyomatékot adjon saját szavainak – e kiélezett hétvége fejleményeitől tette függővé Kijev és Moszkva megítélését, addig Verheugen szavai arra utalnak, hogy az Unió így is, úgy is, most már mindenképpen az eddiginél határozottabban fog törekedni energiabeszerzési forrásainak diverzifikálására.
A németek különösen erős bátorítást kaptak ahhoz, hogy szorgalmazzák az Ukrajnát elkerülő, a Balti-tengeren át Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat gázvezeték mielőbbi megépítését. Ez azonban csak Ukrajnát helyezné háttérbe, és nem csökkentene semmit az oroszoktól való függésen. Ez utóbbi vonatkozásban – vélekednek brüsszeli megfigyelők – logikus módon a Nabucco gázvezeték tervének kell előtérbe kerülnie, amely közép-ázsiai gázt biztosíthatna Európának.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.