
Fotó: Rompres
2008. május 08., 00:002008. május 08., 00:00
A javaslatot a tervek szerint mai ülésén vitatja meg a duma, de kétség sem férhet elfogadásához, tekintettel arra, hogy a testületben több mint kétharmados többséggel bír az Egységes Oroszország párt, amelynek elnöki tisztét Putyin korábban elfogadta, s amelynek az államfõi tisztségbõl való távozásával a párt szerint automatikusan elnöke lett.
Az államfõ beiktatásakor Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke elõtt, kezét az alkotmányra helyezve mondta el: „Esküszöm, hogy az Oroszországi Föderáció elnöki felhatalmazásait gyakorolva tiszteletben tartom és õrzöm az ember és az állampolgár jogait és szabadságjogait, tiszteletben tartom és védem az Oroszországi Föderáció alkotmányát, megvédem az állam szuverenitását és függetlenségét, biztonságát és területi épségét, és hûen szolgálom a népet”. Az eskütétel elõtt Vlagyimir Putyin rövid beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta: a legfontosabb a már kijelölt és igazolt fejlesztési irány folytatása. „Voltak problémák és hibák, de komoly, konkrét eredményeket értünk el, új életet teremtettünk, s ma az új feladatokat már 20–30 évre tûzzük ki” – mondta. Meggyõzõdésének adott hangot, hogy a feladatok elvégezhetõk, majd sikert kívánt, és támogatást ígért Dmitrij Medvegyevnek.
A jogász végzettségû új elnök az eskü után mondott beszédében hangsúlyozta az állampolgári és gazdasági jogok, valamint a szabadságjogok erõsítésének fontosságát, a lehetõségek megteremtését a szabad és önmagukért, valamint az ország felvirágzásáért felelõsséget vállaló állampolgárok kibontakozásához. Különösen fontosnak mondta a jogi nihilizmus felszámolását, és hangsúlyozta: el kell érni a törvény tiszteletét. A jog szerepe alapvetõ, a jogrendszer érettsége és hatékonysága fontos feltétele a gazdaság és a társadalom fejlõdésének, a vállalkozások támogatásának és a korrupció elleni harcnak, de erõsíti Oroszország szerepét a nemzetközi porondon is.
Medvegyev rámutatott, hogy az elmúlt nyolc évben szilárd alap jött létre a jövendõ fejlõdéshez, ki kell használni ezt a rendkívüli lehetõséget a modernizáláshoz, a technológiai és szellemi fejlõdéshez, s ebben együtt kell mûködni a civil társadalommal, a politikai és gazdasági erõkkel. Végül köszönetet mondott Vlagyimir Putyinnak a támogatásért, s reményét fejezte ki, hogy erre a jövõben is számíthat.
Az arannyal dúsan díszített, zsúfolt András Teremben épített színpadon a cári idõkre emlékeztetõ díszegyenruhát viselõ ifjú katonák helyezték el elõzõleg az elnöki regáliákat – az alkotmány piros borítású, arany címerrel ellátott kötetét, az elnöki zászlót (és az orosz zászlót), valamint az elnöki jelvényt, amely a Haza Szolgálatáért érdemrend I. fokozatának számozatlan, kétfejû sasokból álló, méteres aranyláncon függõ példánya –, majd bevonult Szergej Mironov, a Szövetségi Tanács, Borisz Grizlov, az állami duma és Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke.
Csak ezután érkezett az épület elé Vlagyimir Putyin, aki – mielõtt belépett volna – köszönetet mondott az elnöki ezred díszegységének a szolgálatért. Dmitrij Medvegyev motorosok felvezetésével a városból érkezett a csak különleges alkalmakra kinyitott Szpasszkij kapun át a Kremlbe, s a fõbejáraton lépett a Nagy palotába, hogy a Szpasszkij-torony órájának ütésére lépjen a teremsorba, majd végigvonulva a tapsoló egybegyûltek elõtt az András Terembe. Beszéde után harminc ágyúlövés üdvözölte az új elnököt. Ezt követõen Putyin és Medvegyev elõtt elvonult az elnöki ezred, majd a távozó és az új elnök feleségük társaságában az Angyali üdvözlet székesegyházba ment, ahol II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája imádkozott az új elnökért.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.