
Fotó: Videófelvétel
Mártírhalált is vállalt volna az a 21 éves fiatalember, akit kedden fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), mert a megalapozott gyanú szerint terrortámadást tervezett Magyarországon elkövetni – mondta a TEK főigazgatója az M1 aktuális csatornán szerda este.
2021. június 02., 23:412021. június 02., 23:41
2021. június 03., 07:092021. június 03., 07:09
Hajdu János közölte: a fiatalember az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. Nagy valószínűséggel ő kereste a lehetőséget, hogy ilyen támadást véghez vihessen – közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy a nyomozást az ügyészség folytatja.
Példaként említette a nizzai merényletet, ahol 2016 júliusában a francia nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot néző tömegbe hajtott egy teherautó. A terrortámadásban 86-an haltak meg, több mint 200-an megsebesültek.
A fiatal elfogásának körülményeiről elmondta: Kecskeméten olyan taktikát alkalmaztak, amely nem adott lehetőséget az ellenállásra, az akcióban tűzszerészt, kutyát, robotot is bevetettek, és mindent, ami rendelkezésre állt. A főigazgató nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy a közelgő labdarúgó Európa-bajnokság magyar-portugál mérkőzésén akart volna robbantani a gyanúsított. Hajdu János szerdai sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a férfi
Emellett vállalta, hogy csőbombát készít és budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használja fel; ennek érdekében a csőbomba összeszereléséhez szükséges anyagokat vásárolt. A rendelkezésre álló adatok alapján kijelentette, hogy a fiatalember a tettétől „azt várta, hogy a paradicsomba jut”, vagyis – Hajdu János értékelése szerint – ezzel felesküdött az Iszlám Államra, emiatt azonban terrorszervezet tagjává válhat, ami súlyosabb bűncselekményt jelenthet. Az MTI kérdésére, hogy magányos elkövetőről van szó vagy lehetnek tettestársai Magyarországon, Hajdu azt válaszolta: ők is vizsgálják ezt, de egyelőre nem merné egyiket sem biztonsággal állítani.
Megerősítette, hogy az iszlám hitre áttért férfi megfelelő körülmények között élt és szocializálódott, egy budapesti egyetem hallgatója. „Egy teljesen normális, átlagos magyar 21 éves fiatalemberről beszélünk” – fogalmazott Hajdu. Az esettel összefüggésben a rendőr altábornagy az illegális migrációra is felhívta a figyelmet, külön kiemelve a rendőrség és a katonaság munkáját, valamint a határon felhúzott kerítés hatékonyságát. Hozzátette: a TEK és a védelmi szolgálatok megelőző munkája eddig eredményre vezetett, és eddig csak Nyugat-Európában láttunk ilyen típusú bűncselekményeket.

Megakadályozta a magyarországi Terrorelhárítási Központ, hogy robbantásokat hajtson végre az országban egy 21 éves, magát iszlamistának valló magyar férfi. A TEK egyik felszámoló egysége kedden ütött rajta a terroristán, lefoglalták a robbanószerkezeteket is.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
szóljon hozzá!