2010. október 18., 09:572010. október 18., 09:57
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t felügyelő kormánybiztos elmondta, a kormány ma terjeszti az Országgyűlés elé az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló indítványt. A katasztrófavédelmi vezető szerint az érintett területeken továbbra is szükség van a honvédség speciális eszközeinek alkalmazására. A katasztrófa sérültjei közül 43 embert még mindig kórházban ápolnak, egyikük állapota életveszélyes, hat sérült állapota súlyos.
Az érintett településekről kiköltöztetett emberek visszatelepítése pénteken megkezdődött, és hozzáláttak a Kolontáron bontásra ítélt házak eldózerolásához. Közben megszigorították a belépést az érintett területre, a nem ott élők csak előzetes egyeztetés után, engedéllyel juthatnak be. Kolontáron kétszáz ember döntött úgy, már nem kíván visszatérni a vörösiszappal elöntött településre. A kárfelszámolásban mintegy hétszáz ember, köztük kétszáz katona, száz tűzoltó, százhúsz rendőr és vízügyi vagy építési szakember vesz részt. A vörösiszappal elöntött térségben egyébként az ivóvíz iható és a levegő porkoncentrációja sem haladja meg az egészségügyi határértéket. A kilenc ember halálát okozó katasztrófáért felelős Mal Zrt. ajkai timföldgyárában egyébként pénteken újraindult a termelés.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.