
Fotó: Agerpres
2008. augusztus 22., 00:002008. augusztus 22., 00:00
A szlovák elnök a csehek és a szlovákok közös tragédiájának, történelmük fekete fejezetének nevezte a megszállást, és arról beszélt, hogy noha az egykori Csehszlovákiát orosz tankok szabadították fel (1945-ben), a szabadságot mégsem a tankok hozzák, mert „ha már jönnek, maradnak is, s ha már a tankok parancsolnak, az nem szabadság”. A „nagy remények kora”, amelynek „máig élő üzenete van” – így minősítette az 1968-as prágai tavaszt Mirek Topolánek cseh miniszterelnök, miután fogadta Robert Fico szlovák kormányfőt, aki egynapos hivatalos látogatást tett a cseh fővárosban. „A katonai beavatkozás egy álmot foszlatott szét. Megakasztotta azokat a pozitív változásokat, amelyek elindultak akkor a politika, az emberi jogok és a gazdaság területén” – fejtette ki a szlovák miniszterelnök. Csehország moszkvai nagykövete szerint tragédia volt a csehszlovákiai orosz bevonulás, „éppen olyan, mint az 1938-as müncheni szerződés”, mivel demokratikus folyamatot szakított meg, és kioltotta nem csupán Csehszlovákia állampolgárainak, hanem az orosz embereknek a reményeit is, és mély nyomot hagyott a cseh és orosz emberek közötti kapcsolatokon.
Különben Hiller István kulturális miniszter a magyar kormány nevében bocsánatot kért csütörtökön azért, hogy negyven évvel ezelőtt Magyarország részt vett a prágai tavasz leverésében. „A Szovjetunió és a Varsói Szerződés több tagállamának, köztük a Magyar Népköztársaság hadseregének 40 évvel ezelőtti bevonulása Csehszlovákiába agresszió volt, támadás a szabadabb gondolkodás és a szabadabb cselekvés ellen. Ez akkor is így van, ha a magyar csapatok szovjet kényszer hatására vettek részt a megszállásban „ – jelentette ki a tárcavezető Budapesten, gyalázatnak és szégyennek nevezve a prágai tavasz leverését.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.