2010. január 04., 09:592010. január 04., 09:59
Az első hírek még arról szóltak, hogy lavina sodorta el a hegymászókat, de Kollár Lajos, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség expedíciószervezője azt nyilatkozta, hogy Erőss Zsolt biztosította a másik két hegymászót, amikor két társa alatt leszakadt egy hóerkély (egy kiálló hótömeg). Kicsúsztak és lerántották Erősst is, majd 150 métert zuhantak, betemette őket a hó.
A szlovák hírügynökségek szerint a hógörgeteg szombaton a kora esti órákban érte el Dracia dolinkánál (Sárkány-völgy) a hegymászó magyarokat. Sikerült kiásniuk magukat a hó alól, ám súlyos végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek. Egyikük telefonon értesítette a hegyi mentőszolgálatot, ám a rossz időjárási viszonyok miatt (mínusz 12 fokos hideg, havazás, erős szél) helikopterrel nem lehetett megközelíteni a baleset helyszínét.
Keresésükre 45 hivatásos és önkéntes hegyi mentő gyalog indult. A helyszínre érkezésük után elsősegélyben részesítették a sérülteket, majd hordágyakon a Csorba-tóig vitték őket. Onnan vasárnap reggel a poprádi kórházba szállították őket.
A kassai magyar konzul vasárnap esti tájékoztatása szerint a sérülteket hétfőn hazaszállítják Magyarországra.
A szlovák hegyi mentők tájékoztatása szerint a magas hegyekben jelenleg 1-es és 2-es fokozatú a lavinaveszély az ötfokú skálán. Ennek dacára a viharos erejű szél és a frissen lehullott hó miatt azt ajánlják, hogy mindenki kerülje a 40 fokosnál meredekebb hegyoldalakat.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.