Hirdetés

Macron szerint senki nem nyert a franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választásokon

•  Fotó: Facebook/Emmanuel Macron

Fotó: Facebook/Emmanuel Macron

Három nappal a bizonytalan politikai helyzetet teremtő franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások után Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a „köztársasági” politikai erőket, hogy „hozzanak létre egy stabil és plurális többséget” az ország számára, tekintettel arra, hogy senki nem tekinthető a választások győztesének.

MTI

2024. július 10., 22:492024. július 10., 22:49

2024. július 10., 23:332024. július 10., 23:33

A köztársasági elnök először szólalt meg a parlamenti választások vasárnapi második fordulója óta, amelyet az európai parlamenti választásokon a pártja által június 9-én elszenvedett vereségre hivatkozva írt ki, s amelyet szerinte „senki nem nyert meg”.

„Egyetlen politikai erő sem szerzett kellő többséget, és a választásokból kikerült tömbök vagy koalíciók mind kisebbségben vannak”

Hirdetés

– írta az államfő a regionális sajtóban szerdán közzétett levelében, miközben ő maga Washingtonban tartózkodik a NATO-csúcstalálkozón. Emmanuel Macron ezért arra szólított fel „minden olyan politikai erőt, amely azonosul a köztársasági intézményekkel, a jogállamisággal, a parlamentarizmussal, az európai orientációval és a francia függetlenség védelmével, hogy kezdjenek őszinte és lojális párbeszédet egy szilárd, szükségszerűen plurális többség megteremtése érdekében, az ország számára”. Az elnök nem nevezte meg, hogy mely pártokra célzott.

„Ennek az összefogásnak az ország számára fontos elvek, egyértelmű és közös köztársasági értékek, valamint egy pragmatikus és érthető projekt köré kell épülnie” – tette hozzá Macron.

korábban írtuk

Nem kötne kompromisszumot, kormányozni akar a francia választásokat megnyerő, szélsőbaloldali pártokat is soraiban tudó tömb
Nem kötne kompromisszumot, kormányozni akar a francia választásokat megnyerő, szélsőbaloldali pártokat is soraiban tudó tömb

A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végzett baloldali szövetség kedd este felszólította Emmanuel Macon államfőt, hogy „azonnal forduljon az Új Népfronthoz, hogy az kormányt alakíthasson”.

„Ezen elvek fényében fogok dönteni a miniszterelnök kinevezéséről” – jelentette ki az elnök, jelezve, hogy a csak azután nevez ki új kormányfőt, ha a politikai erők megtalálták a „kompromisszumokat”, ami azt jelenti, hogy „egy kis időt” ad ehhez nekik. „Addig is a jelenlegi kormány továbbra is ellátja feladatait, és felel a napi ügyekért, a köztársasági hagyományoknak megfelelően” – írta az államfő.

A választások a 2027-ben a negyedik elnökválasztási kampányára készülő Marine Le Pen pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek az előretörését hozták, amely a szavazatok harmadát begyűjtve megnyerte az első fordulót, de a második fordulóban a harmadik helyre csúszott vissza, miután a többi párt visszaléptette a jelöltjeit egymás javára a választókörzetek egy jelentős részében.

A Nemzeti Tömörülés így is a legtöbb mandátummal rendelkező párttá vált, s a korábbi 89-ről 143-ra tudta növelni a képviselői számát.

A második fordulóban az élen a négy pártot magába tömörítő Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett, s 190 mandátuma lesz az eddig 151 helyett a nemzetgyűlésben, míg Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége elvesztette a 246 fős relatív többségét, s 168 képviselővel fog a jövőben rendelkezni.

A radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű választási szövetség egyelőre egyedül szeretne kormányozni, annak ellenére, hogy nincs meg az ehhez szükséges 289 fős abszolút többsége. Az egy hónappal ezelőtt még egymással is konfliktusban álló négy baloldali pártnak elsőként egy konszenzusos személyben kell megállapodnia, akit megnevezhetnének miniszterelnök-jelöltjüknek. Ígéretük szerint ez még a héten megtörténik. Kedd este közleményben elítélték, hogy az államfő habozik a baloldalt felkérni a kormányzásra, s ez szerintük értelmezhető úgy, mint „kísérlet a vasárnapi eredmény eltörlésére”.

Az elnöki pártszövetség tagjai egyelőre aközött haboznak, hogy a hagyományos jobboldal vagy pedig a baloldali szövetséghez tartozó szociáldemokrata elveket valló szocialisták és Zöldek felé közeledjenek.

A kormánypártiak közül Gérald Darmanin belügyminiszter vezetésével többen a jobboldalon keresnek szövetségeseket. „Lehetne egy jobboldali miniszterelnök, egyáltalán nem bánnám” – mondta a CNews hírtévének a tárcavezető, aki korábban maga is a jobbközép Köztársaságiakhoz tartozott, s egyértelművé tette, hogy még a Zöldekkel sem szeretne együtt kormányozni. Az elnöki tábor baloldali szárnya azonban nagyobb távlatokban gondolkodik, s egy olyan koalíciót szorgalmaz, amely a hagyományos jobboldaltól a mérsékelt baloldalig terjedne, kizárva a radikális baloldalt.

Ez utóbbi megoldást támogatná a franciák 39 százaléka az Elabe közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint, amelyet szerda este tett közzé a BFM hírtévé. Az elnöki tábor és a jobbközép közötti összefogást, a teljes baloldal kizárásával a franciák 34 százaléka szeretné, míg kizárólag baloldaliakból álló kormányt a megkérdezettek 30 százaléka támogatna. Egy olyan koalíciót, amelyben az elnöki pártszövetség és a teljes baloldal részt venne, beleértve a radikálisokat is, de a jobbközép Köztársaságiak nélkül, a franciák negyede szeretne, s 24 százalékuk támogatna egy a jobboldaltól a radikális baloldalig terjedő koalíciót.

Mindezek ellenére, a franciák fele úgy érzi, hogy ha a baloldalnak sikerül egy konszenzusos személyt ajánlania miniszterelnöknek, Emmanuel Macronnak fel kéne őt kérnie kormányalakításra.

A franciák legszívesebben a jelenlegi miniszterelnököt, Gabriel Attalt (38 százalék) látnák továbbra is a kormányfői székben, őt követi Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke (35 százalék), a szocialista Raphael Glucksmann (31 százalék) és a radikális baloldali Francois Ruffin (26 százalék) előtt.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés