Hirdetés

Levélbombák robbantak kedden Athénban

Öt levélbomba robbant a görög fővárosban kedden. Három csomagot a rendőrség tűzszerészei robbantottak fel, két robbanószerkezet pedig magától lépett működésbe. A kisebb detonációk sérüléseket nem okoztak. A robbanásokkal egyidejűleg két rendőrre is rálőttek Athén külvárosában.

MTI

2010. november 02., 16:422010. november 02., 16:42

Az első robbanás kedd délelőtt történt Svájc athéni nagykövetségén, a görög főváros központjában - közölte a rendőrség. A nagykövetség személyzete hajította az épület udvarára a gyanús csomagot, amely ott felrobbant. Egy embert már le is tartóztattak az esettel összefüggésben.

Szinte ezzel egy időben Athén egyik külvárosában rálőttek két járőröző rendőrre, de egyikük sem sebesült meg – adta hírül a rendőrség.

Az athéni bolgár nagykövetség is riasztotta kedden a rendőrséget, mert gyanús csomagot találtak. A környező utcákat lezárták. A bolgár külügyminisztérium szóvivője elmondta, a nagykövetség munkatársai azért lettek figyelmesek a levélre, mert a fémdetektor jelzett, amikor megvizsgálták. A küldeményt a nagykövetség épülete előtt a rendőrök felrobbantották.

Gyanús csomag a német kancellári hivatalban
Gyanús csomagot fedeztek föl kedden délután a német kancellári hivatalban, a német kormány tájékoztatási hivatala szerint nem kizárt, hogy a küldemény robbanóanyagot rejt. A rendőrség vizsgálja a csomag tartalmát, a kancellári hivatal postázóját a szövetségi bűnügyi rendőrség lezárta. A küldemény, amelyet Angela Merkel kancellárnak címeztek, 13 óra tájban érkezett. Feladóként a görög gazdasági minisztérium szerepelt rajta. A német kormányfő a csomag érkezésekor a belgiumi Bruges-ben tartózkodott. A berlini kancellári hivatal környékén megszigorították a biztonsági intézkedéseket.

Kicsivel később a rendőrök egy másik, a chilei nagykövetségnek címzett levelet robbantottak fel a parlament épülete előtt. A küldeményt a kézbesítő futár adta át a rendőrségnek, mivel gyanúsnak találta.

A német követségnek küldött levelet már a csomagküldő szolgálat kiszűrte. A rendőrök hatástalanították a szerkezetet.

Az ötödik levélbomba az orosz nagykövetségen robbant fel, mielőtt a rendőrök a helyszínre érkeztek volna.

Hétfőn a hatóságoknak sikerült meghiúsítani egy levélbomba-támadássorozatot. A küldeményeket Nicolas Sarkozy francia elnöknek és az athéni mexikói, holland és belga nagykövetnek címezték az elkövetők, valószínűleg helyi szélsőbaloldali anarchisták. Eddig két görög fiatalt tartóztattak le a merényletek kitervelésének gyanújával. A robbanószerkezeteket azután találták meg, hogy az egyik küldemény felrobbant egy csomagküldő szolgálat épületében, könnyebben megsebesítve egy dolgozót.

„Ezek a sajnálatos események nem félemlítik meg sem a képviselőket, sem a parlamentet” – mondta a félhivatalos Athens News Agency hírügynökség szerint a parlament elnöke, Filippos Petsalnikos. „Ezek a cselekmények megengedhetetlenek, megvetendőek és elítélendőek” – tette hozzá.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés