
Mateusz Morawiecki (jobbra) Strasbourgban
Fotó: Facebook/Kancelaria Premiera/Krystian Maj
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke aggodalmát fejezte ki a lengyel igazságszolgáltatás helyzete miatt és az európai uniós jog elsőbbségét hangsúlyozta az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a lengyel alkotmánybíróság nemzeti alkotmány elsőbbségét megállapító döntéséről tartott vitán. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a tagállamok szuverenitását hangoztatta és kijelentette: nem engedhető meg, hogy az uniós intézmények jogi alap nélkül erőltessék rá döntéseiket másokra.
2021. október 19., 12:422021. október 19., 12:42
2021. október 19., 16:142021. október 19., 16:14
Morawiecki a vitában azt mondta: aggodalmat kelt, hogy az unió felosztotta Európát jobbakra és rosszabbakra, erősebb és gyengébb országokra. Kijelentette:
– emelte ki. Hozzátette: vannak különbségek és Lengyelország azt szeretné, ha ezeket a különbségeket tiszteletben tartanák, a szuverén országok döntéseivel együtt. A kettős megközelítés modelljét azonban fel kell számolni – mondta. A lengyel kormányfő kiemelte: ha az uniós intézmények átlépik a szerződések szerinti kompetenciájukat, arra a tagállamoknak reagálniuk kell.
Fotó: Facebook/Kancelaria Premiera/Krystian Maj
Az Európai Unió nem egy állam, az uniós szerződések által összekötött huszonhét szuverén tagország alkotja. A jogköröket a tagállamok ruházták az uniós intézményeknek, számos terület azonban nemzeti hatáskörben van és abban is marad – mondta. Szavai szerint ha valakik nemzetek nélküli „szuperállamot” akarnak, ahhoz a tagállamok beleegyezésére van szükség.
– mondta. „Ezt nem látjuk a szerződésekben” – szögezte le. Lengyelország elképzelése más, mint az európai centrealizmus – tette hozzá. Morawiecki azt hangoztatta, hogy a demokráciadeficit sosem öltött olyan mértéket, mint az elmúlt években. A döntések zárt ajtók mögött születnek, ami fenyegető a tagállamok számára – tette hozzá a lengyel kormányfő.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a beszédében kijelentette: a lengyel alkotmánybíróság október elején hozott döntése, amely a nemzeti alkotmány elsőbbségét állapította meg, megkérdőjelezi az Európai Unió alapjait.
– fogalmazott. Azt mondta, az uniós bizottság kezdeményezte párbeszéd ellenére a helyzet romlik Lengyelországban, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) és az Európai Unió Bírósága is megerősített. Ez csúcsosodott ki az ország alkotmánybíróságának ítéletében – hangoztatta.
Csak a közös jogrend biztosít egyenlő jogokat, jogbiztonságot, kölcsönös bizalmat a tagállamok között, és ezáltal közös uniós politikákat – mondta. Hangsúlyozta: független bíróságok nélkül nehezebb az emberek védelme, jogaik betartása bizonytalanabbá válik. Az Európai Bizottság szükség esetén jogi lépéséket fog tenni, a lengyel kormánynak pedig el kell magyaráznia, hogyan akarja megvédeni az uniós pénzeket – közölte.
– fogalmazott az uniós bizottság elnöke. A lengyel alkotmánybíróság október elején megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, melyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre. A testület nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!