Hirdetés

Legalább 270 ezer emberéletet követeltek a fegyveres konfliktusok tavaly, nem az ukrajnai háború volt a legvéresebb

•  Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Csaknem duplájára nőtt a fegyveres konfliktusokban meggyilkolt emberek száma egy év alatt, a háborús halálesetek száma pedig a ruandai népírtás óta nem volt ilyen magas – közölte egy svéd konfliktuskutató központ (Uppsala Conflict Data Program, UCDP) szerdán.

MTI

2023. június 07., 15:492023. június 07., 15:49

A svéd kutatók szerint 2022-ben legalább 237 ezer ember halt meg háborús konfliktusok során világszerte. Ez a szám 97 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest, az aktív háborús konfliktusok száma világszerte pedig továbbra is történelmileg magas szinten van. A kutatók a részletes jelentést a Journal of Peace Research című tudományos folyóirat júliusi számában tervezik majd bemutatni.

Shawn Davies elemző szerint míg Jemenben és Afganisztánban jelentős mértékben csökkent a háborús feszültség, addig az etiópiai és az ukrajnai helyzet drámaian felerősödött.

Hirdetés

Ez az utóbbi két háború már legalább 180 ezer halálos áldozatot követelt, ami a kutatók szerint csak alacsony becslés, mert az áldozatok száma jelentősen növekedni fog amint több információ áll majd rendelkezésre.

Mint ismeretes, Oroszország 15 hónappal ezelőtt indított támadást Ukrajna ellen, Etiópiában pedig két éven át tartott a polgárháború a kormányerők és a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) között, és végül a tavaly novemberi tűzszünettel és béketárgyalásokkal ért véget.

Davies elmondta, hogy a legtöbb ember szerint Oroszország ukrajnai háborúja volt a legvéresebb konfliktus 2022-ben, ám valójában Etiópiában még több ember halt meg a fegyveres konfliktus során.

Az oslói székhelyű Békekutató Intézet az UCDP adatai alapján közölte, hogy az Etiópiában dúló polgárháború alatt 100 ezer ember vesztette életét, Ukrajnában pedig több mint 81 ezer áldozatot követelt a konfliktus 2022-ben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút

Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.

Moszkva közölte, hajlandó-e befagyasztani az ukrajnai háborút
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.

Az amerikai kormány új fegyvereket kér a beszállítóktól az iráni háborúban kimerült készletek pótlására
2026. augusztus 08., szombat

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt

A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.

A román radarok nem észlelték a végül Bulgáriában felrobbant drónt
2026. augusztus 08., szombat

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
2026. augusztus 07., péntek

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban

Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.

Külügy: az oroszoknak való kémkedés miatt őrizetbe vettek egy román állampolgárt Németországban
2026. augusztus 07., péntek

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen

Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.

Trump: igaz, hogy egyes fegyverekből kevesebb van, de attól még folytatni tudjuk a háborút Irán ellen
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása

Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.

Moszkva: nem utánozzuk a románok „barátságtalan” gesztusát, de nem marad válasz nélkül egy követségi alkalmazott kiutasítása
2026. augusztus 06., csütörtök

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.

Zelenszkij: partnereink talán azért nem adnak légvédelmi rakétákat, hogy engedékenyebbek legyünk
2026. augusztus 05., szerda

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.

Jövő kedden választhat köztársasági elnököt az Országgyűlés: kérdés, hogy kit?
Hirdetés
Hirdetés